Médiaprogram a tehetségekért

Egyéb

balogmtvaa

Hat hátrányos helyzetű fiatal vesz részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által közösen indított, egy évig tartó ösztöndíjprogramban. Az alkotói támogatást elnyerő fiatalok március 17-én vehették át oklevelüket Balog Zoltán minisztertől és Gyukity Istvántól, az MTVA főszerkesztő-helyettesétől a közmédia Kunigunda útjai épületében. A Kapcsolódj be a közvetítésbe! elnevezésű képzési program pályázatára 18-30 év közötti, legalább középfokú végzettségű, hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok jelentkezhettek, közülük választották ki azokat, akik egy évig ösztöndíjas gyakornokként dolgozhatnak az MTVA-ban.

A rendezvényen Balog Zoltán hangoztatta: a tehetséggondozás a kormány fontos prioritása és célkitűzése; a különböző programokon keresztül 350 ezer fiatalt érnek el a tudomány, a kultúra, a gazdaság területén. Jelezte: a nemzeti tehetségprogramra mintegy hárommilliárd forintot fordítanak.

A miniszter a tehetséggondozás speciális területének nevezte a tehetséges, hátrányos helyzetű fiatalok felkarolását és támogatását. Mint mondta, ezért indították el a közös programot, amelynek során ? a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből ? a fiatalok az egyéves képzés idejére havi nettó 200 ezer forint ösztöndíjat kapnak.

balogzoltanmtva


A program célja, hogy azoknak is esélyt adjanak, akiknek a családja nem tudja támogatni tanulmányaikat, továbbá azt is szeretnék elérni, hogy a média világának olyan arcai legyenek, akik egyszerre ébresztenek szimpátiát és keltenek megértést, figyelmet a hátrányos helyzetűek felé ? mondta a miniszter.

Gyukity István, az MTVA főszerkesztő-helyettese arról beszélt, hogy az új gyakornokok összetett képzésen vehetnek részt. Hozzátette: a képzést azért a hírterületen indították el, mert a hír világa és a híradó az alapja az újságírásnak.

A fiatalok a képzésen a hír műfajával, a hírírással, a híradós műfajokkal ismerkedhetnek meg, valamint a modern televíziózás technikai feltételeivel. Jelezte, a hírfőszerkesztőség azért is jó terep erre, mert összefogja a három hírterületet ? a hírügynökséget, a rádiós hírterületet és a televíziót ? így az ösztöndíjasok mindhárom helyet megismerhetik majd. Tájékoztatása szerint az ösztöndíjasok beszédtechnikai képzést is kapnak, továbbá kamera mögötti és kamera előtti munkában is részt vehetnek a következő évben.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán/MTI