Mediawave fesztivál - 80-nál több film és 94 koncert a programban

Egyéb

(MTI) - Közlése szerint a több mint másfél évtizeddel ezelőtt, nemzetközi filmfesztiválként indult rendezvénysorozatnak évről évre egyre markánsabb a zenei arculata.
    Ezt jelzi, hogy világhírű dzsesszmuzsikusoktól a feltörekvő fiatalokig, és távoli tájak népzenéjét játszó együttesekig a zene megannyi műfaja megjelenik a május 5-ig tartó seregszemlén - mondta Hartyándi Jenő.
    A fesztiválon fellép többek között a dzsessz "nagy öregje",  Dave Liebman amerikai szaxofonos, továbbá a német Peter Brötzmann, az európai dzsessz kiemelkedő személyisége.
    Az ICP zenekart, a holland dzsessz "nagyágyúját" is hallhatja a közönség - fogalmazott az igazgató.
    Ígéretes műsorral vendégszerepel a portugál Terrakota zenekar, amely a latin és az afrikai zene sajátos keverékét játssza.
    Különleges zenei kísérlet színhelye is lesz a seregszemle: egy kölni és egy győri zenekar "képben és hangban összekötve" ad közös koncertet.
    A külföldi együttesek mellett a hazaiak is lehetőséget kapnak a fellépésre. Programjaikat megismerheti a fesztiválszervezők nemzetközi csapata is, azok a szakemberek, akik a Mediawave idején Győrött tartják nemzetközi konferenciájukat.
    A művészek és a szervezők találkozását meghívás, külföldi vendégfellépés követheti - vetítette előre Hartyándi Jenő, jelezve, a magyar kultúra minél szélesebb körű megismertetését szeretnék elérni. 
    A fesztiváligazgató tájékoztatása szerint 80-nál több kisjátékfilm, animációs alkotás, kísérleti és dokumentumfilm szerepel az idén a nemzetközi versenyprogramban. A produkciókat nemzetközi zsűri értékeli.
    A versenyfilmek vetítése mellett filmbemutatókat is tartanak. Győrött láthatja először a közönség Jirí Menzel: Őfelsége pincére voltam című alkotását. A Bohumil Hrabal műve alapján készült film várhatóan ősszel kerül a magyar mozikba.
    Az alkotáshoz Csehországból jutottak hozzá a fesztivál szervezői, annak köszönhetően, hogy a Mediawave Alapítvány mozija Hrabal nevét viseli Győrött.
    A fesztiváligazgató kitért arra, hogy a tavalyi kudarc után  másodszori próbálkozásuk eredményt hozott: az idei online árverésen támogatóra talált egyik programjuk, a nemzetközi filmes műhely. A UPC Magyarország Kft. ezzel a sajátos szponzorálási móddal segíti a filmes Workshop megrendezését.
    A fesztivál ez évi költségvetése megközelíti a 60 millió forintot.