Medúzák, majmok, repülőhalak

Egzotikus állatok sokasága egy iparművészeti tárlaton? Ez nem is olyan meglepő, ha tudjuk, hogy a kiállítás a szecesszió sokszínűségét, irányzatait hivatott bemutatni. A megújuló kézműipar kedvelt motívumai az állat- és növényábrázolások voltak. Az Iparművészeti Múzeum A mi szecessziónk című kiállításának tárlatvezetése ezúttal zoológiai kérdéseket is szép számmal felvet.

A szecesszió világnapja rendezvényei ezúttal az állatábrázolásokra fókuszáltak, ezért a Ráth György-villa A mi szecessziónk című tárlatát is az állatok szemszögéből vizsgáltuk. Az Iparművészeti Múzeum első igazgatója, Ráth György villájának berendezése is a szecesszió jegyeit tükrözi. Ráth 1901-ben vásárolta meg a villát. Az átalakításokat a kor legjelentősebb iparosai végezték: a színes üvegablakok Róth Miksa, a lépcsőkorlátok Jungfer Gyula munkáját dicsérik, míg a lépcsőház és a hall enteriőrjét Horti Pál tervei alapján alakították ki. A szecesszióval terjedt el a Gesamtkunst, azaz összművészet, ami azt jelentette, hogy nemcsak a házat, hanem a teljes enteriőrt megtervezték a burkolatokkal és a berendezési tárgyakkal együtt. Magyarország első s egyben leghíresebb szecessziós enteriőrje gróf Andrássy Tivadar Fő utcai palotájának ebédlője volt, melyet Rippl-Rónai József tervezett 1897-ben.

A bútorok, étkészletek, dísztárgyak,
üvegablakok mind a festő zsenialitását dicsérték. A kiállítás is egész termet
szentel ennek a művészi enteriőrnek, amelynek fő ékessége a gyönyörű
falikárpit, a Vörös ruhás nő volt. Ezt Rippl-Rónai felesége, a francia
származású Lazarine hímezte.

A festőművész által megtervezett
étkészlet természetesen a híres Zsolnay-gyárban készült, ugyanúgy, mint a
medúzákkal díszített gyönyörű kerámiaedény, amely a kiállításnak az
Andrássy-ebédlőt megidéző szobájában látható – hogy az állatokról itt se feledkezzünk
meg. Rippl-Rónai és Róth Miksa jelentős vitába keveredett a híres ebédlő
kapcsán, mert a festő a tervezési munkálatokat fontosabbnak tartotta, mint a
kivitelezést megvalósító iparosokét.

A kézműipar a dekoratív szecessziós
stílus elterjedésével a képzőművészet szintjére emelkedett. A századforduló
művészi tervezői számtalan kreatív módon jelenítették meg alkotásaikon a
legkülönbözőbb állatokat, az élővilág kiapadhatatlan forrásnak számított a
szecessziót jellemző játékosság számára.

A Wiener Werkstätte bécsi tervezőirodára és kézművesműhelyre elsősorban a geometrikus elemek használata volt jellemző. Jól megfigyelhetők ezek a jellemzők a körökből, háromszögekből álló, kicsit nehezen beazonosítható pillangókkal díszített dísztányéron vagy a korszak egyik legjelentősebb osztrák alkotója, Koloman Moser stilizált szalamandrás szivarszekrényén.

A szecesszió a Brit-szigeten az Arts
and Crafts mozgalommal terjedt el. Ennek képviselői az ipari tömegtermeléssel
szemben a kézművesség megújuló erejében hittek. A tárlaton ebből a korszakból
egy gyöngyház berakásos, pillangókkal díszített szék látható. A briteknél olyan
népszerűvé váltak a kézművesipar termékei, hogy a kovácsoltvasáru
legjelentősebb hazai mestere, Jungfer Gyula sikeres londoni lerakatot
üzemeltetett.

Franciaországban art nouveau néven
vonult be a hajlékony, könnyed, természetközeli, újszerű stílus: egzotikus
állatok, sokszor meghökkentő alakzatok, bizarr, képzeletbeli teremtmények is
feltűnnek az iparművészeti remekeken. Az 1900-as párizsi világkiállítás – főleg különleges
évszáma miatt – felfokozott,
várakozásteli hangulatban telt. A szecessziós termékek az újdonság erejével
robbantak be, és egyből páratlan sikert arattak. A világkiállítás jelszava a
pax, azaz a béke volt, ám az elkövetkező század sajnos egyáltalán nem felelt
meg a várakozásoknak.

Az Iparművészeti Múzeum jelentős
szecessziós gyűjteményének egy része szintén erről a világkiállításról
származik. A múzeum akkori igazgatója, Radisics Jenő egyből a pavilonokból
vásárolta fel a műtárgyakat. Kiváló érzéke, jó szeme volt: rögtön észrevette az
igazi, időtálló értékeket. A jelenlegi tárlat jelentős része az ő
műtárgybeszerzéseinek köszönhető.

A porcelángyűjtemény is számos
ritkasággal büszkélkedhet: skandináv kerámiák, tojáshéjporcelánok – amelyeknek
olyan vékony fala van, mint a tojáshéjnak –, egzotikus állatábrázolások sora
bizonyítja az egykori főigazgató különleges kvalitásérzékét. A porcelán állatok
sora szinte felsorolhatatlan: pávák, varjak, baglyok, tyúkok, kakasok, kígyók,
majmok, halak és mindenféle tengeri állatok is felfedezhetők ebben az
egyáltalán nem természettudományos orientáltságú múzeumban.

A porcelán mellett szecessziós ékszer-
és ötvösremekek is a kiállítás részei, a híres francia Lalique ékszerei mellett
a magyar rézdomborító Jancsurák Gusztáv műveit csodálhatjuk meg.

Természetesen a szecesszió magyar útjáról is megemlékezik a tárlat, amely a tiszta forrásnak számító népművészetet, elsősorban Erdély örökségét tartotta legfőbb eredőjének. A tárlat a műegyetemi építészhallgatókból alakult, Kós Károly által vezetett Fiatalok Körének és a gödöllői művésztelep alapító mestereinek: Nagy Sándornak és Körösfői-Kriesch Aladárnak is emléket állít. A magyar irányzathoz kapcsolódnak az állatábrázolások is: kézműves-termékeiken faragott bivalyfejek, legelő lovak szerepelnek mintaként.

Maróti (Rintel) Géza szobrászi,
építészeti és iparművészeti képzésének köszönhetően rendkívül sokoldalú
művészünk volt, és előszeretettel használt állatmotívumokat, bár ő sem
egzotikus állatokról mintázta alkotásait. Az 1906-os milánói világkiállítás
kiemelkedő látványossága volt a tervei alapján elkészült „kácsás” Zsolnay kút.