Még egy hétig lehet pályázni a Test / Harmónia alkotóművészeti pályázatra

Képző

A vidéki városokra is kiterjeszti művészetszervező tevékenységét a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., amely három megyeszékhely három különböző, de az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdet alkotóművészeti pályázatot.

A vírusveszély elhárultával a MANK a résztvevő társintézményekkel közösen kiállításon kívánja bemutatni a legjobb alkotásokat Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben. Elsőként Veszprémben jelent meg a pályázat június 30-ai határidővel, de rövidesen Szolnok és Miskolc is csatlakozik a felhíváshoz.

A pályázat kiemelt célkitűzése,
hogy az alkotóművészet területén tevékenykedő jelentős vidéki
művészközösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítson, támogassa a művészek
lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti
területek közötti összhang megteremtését. További cél, hogy a színvonalas
körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek
a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és térségi művészeti
élet erősítésére.

A
veszprémi kiállítási lehetőséget ígérő pályázatra a táncoló, a mozgást végző
ember szépségét, az emberi mozdulat esztétikumát fókuszba helyező önálló
műalkotással lehet jelentkezni. Pályázatot nyújthat be minden olyan képző- vagy
iparművész, mint magánszemély, aki már igazolhatóan önálló művészi
tevékenységet tud felmutatni, és Veszprém és/vagy térségéhez köthető művészi
életúttal rendelkezik. Egy pályázó egy műalkotással (festmény, grafika, szobor,
egyéb technika) pályázhat.

A pályázatokat a vptestharmonia@gmail.com címre várják június 30-ig szakmai önéletrajzzal, a pályamű bemutatásával és a pályaműről készült jó minőségű fényképpel. A részletes felhívás megtalálható a www.alkotomuveszet.hu honlapon.

A közeljövőben jelenik meg továbbá a szolnoki pályázat Legyőzött határok alcímmel, amely az emberi test teljesítőképességének határait hivatott bemutatni, ábrázolni, középpontba helyezve az artista hagyományokat és a testi erőt igénybe vevő műfajokat. Miskolcon a Teljesítmény alcímű pályázati kiírás a sport témája köré rendezve a test teljesítőképességének bemutatását célozza meg a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektálva, pszichológiai hatásaira is figyelmet fordítva.

„A Test művészi megjelenítése, használata, reprezentációja, a test ábrázolásának hagyományai olyan távlatokat nyitnak a művészi kifejezés számára, mely alkalmasnak bizonyul arra, hogy megfelelő és változatos kiállítási és rendezvény-alapanyagot szolgáltasson. A pilot projektként megvalósuló három rendezvény a test-kultusz és a test-ábrázolás három különböző aspektusát mutatja majd be” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője.

Nyitókép: Torma Éva fotója