„Még sok mindenben szeretném kipróbálni magam” – Interjú Regős Mátyás költő, íróval

Tősgyökeres budapesti vagy: Ferencvárosban születtél és Kőbányán nőttél fel, most mégis Nagymarosról érkeztél az interjúra.

Egy hónapja született a második kislányom, és most költöztünk el Nagymarosra is. Vettünk egy kis házat, amit idővel majd szeretnénk felújítani, de addig is kivettünk egy albérletet, hogy a nagyobbik lányom már ott kezdhesse meg az óvodát. A feleségemmel egyetértettünk abban, hogy a gyerekeinket vidéki, kiegyensúlyozott, egészséges környezetben szeretnénk felnevelni. Szóba került a Balaton-felvidék is, de mivel mindkettőnk családja a fővárosban él, jobb döntésnek tűnt a Dunakanyar.

Nagyon fiatalon lettél apuka, huszonkettő voltál, amikor az első lányod született, és a huszonhetet is csak a héten töltöd be. Ez rendesen szembemegy a mai trendekkel. Nem hiányzik az egyetemisták bulis, könnyű élete?

Az első gyerekünket nem terveztük, de egyértelmű volt, hogy vállaljuk, és ezzel együtt család is leszünk. Természetesen megváltozott az életmódunk, de olyan nagy lemondásnak nem élem meg, hogy nem járhatok minden este szórakozni. Vannak idősebb, kisgyerekes barátaim, és a testvéreimnél is érkeznek az utódok, úgyhogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, nem érezzük magunkat kívülállónak. Talán csak a spontán külföldi utazások szorulnak egy időre háttérbe.

A költözés és két kicsi gyerek mellett elég hektikus lehet az életmódod, főleg, hogy a Pázmányon irodalomtudományi doktorira is jársz. Mikor jut időd, energiád az elmélyült alkotásra?

Könnyű lenne azt mondani – és néha ki is szoktam játszani ezt a kártyát –, hogy mennyire elfoglalt vagyok, de az alkotás szempontjából a családos élet sokkal támogatóbb, mint a belvárosi, bolyongó egyetemista lét, amely rám is jellemző volt még a gyerekek megszületése előtt. Verseket akkor is tudtam írni, de nagyobb volumenű munkákhoz, például egy regény megíráshoz szükség van időre, nyugodt körülményekre, és a mostani helyzetem inkább tudja ezt. Reggel elviszem a nagyobbik lányomat az óvodába, délután elmegyek érte, de közben azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék. Anyagilag pedig sokat segít, hogy idén megkaptam a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat, illetve doktori ösztöndíjas is vagyok.

Több korábbi interjúdban említetted, hogy Ottlik Gézát tartod az egyik referenciapontodnak. Hozzá hasonlóan te is akkurátus, perfekcionista író vagy, aki rengeteget javítgatja a szövegeit?

Ottlik tépelődő, önreflexív, tétova alkotói attitűdje alapvetően közel áll hozzám. Nem elégedett meg kevesebbel, mint amit szeretett volna megragadni, kifejezni, végtelenül önkritikus és maximalista volt. Ugyanakkor nagyon magabiztos figura is volt, ez egy érdekes kettősség benne. A szövegeimmel kapcsolatban bennem is megszületnek olyan felvetések, kérdések, mint benne, de nem mindig állom ki azt a próbát, amelynek ő egész életében megfelelt.

Ez a legutóbb megjelent kisregényednél, a Tikinél egyáltalán nem látszik, rendkívül érett mű. Szerinted az, hogy ennyire kiforrott könyvet tudtál írni, inkább a tehetségednek vagy a szorgalmadnak tudható be? 

Elüthetném a kérdést azzal a sportolói szöveggel, hogy a szorgalom is a tehetség része, de nem teszem. A Tiki esetében szerintem a tehetségemnek nagyobb szerepe volt. Kétszer három-négy hónap alatt írtam meg a kéziratot, ehhez jött még a szerkesztés, tehát nem ültem rajta hosszú ideig. Volt bennem egy versenyszellem, és kihívásnak is tekintettem azt, hogy meg tudok-e írni egy hosszabb, nagyobb lélegzetvételű szöveget. A szorgalmam nem igazán volt próbatétel elé állítva, mivel teljesen flow állapotba kerültem írás közben. Persze iszonyú sokat foglalkoztam a szöveggel, de nem éltem meg kényszerként, hogy oda kell ülnöm az íróasztalhoz.

A Tiki óta egy újabb prózád is született, a Lóri és a halott állatok, amelyet a Regényes természet írói pályázatra írtál. Szeptemberben hirdették ki, hogy a zsűri a 239 pályamű közül a te munkádat találta a legjobbnak, első díjat kaptál. Miről szól a könyv?

Klímaváltozás, környezetvédelmi témában kellett ifjúsági regényt írni. Történetem főhőse egy tizenkét év körüli, Lóri nevű srác, akinek minden problémája egyszerre tetőzik: elvesztette az édesanyját, a nemi érés éppen beindulóban van nála, szerelmes és mindezek mellett van egy erős klímaszorongása is. Nagyon okos gyerek, aki intenzíven foglalkozik a környezeti problémákkal, a bolygó élővilágával és a kihalt állatokkal. Egy több hónapos, elhúzódó betegséggel, arcüreggyulladással is küszködik. Lóri öt szürreális álomjelenetben öt kihalt állattal – például holdkarmú kenguruval, Coronados-szigeti bozótpatkánnyal – találkozik, és a velük folytatott párbeszédek segítségével dolgozza fel a lelki nehézségeit, problémáit.

Ezt a történetet még rövidebb idő alatt írtad meg, mint a Tikit? Várhatóan mikor jelenik meg?

Tavaly novemberben írták ki a pályázatot, de akkor még nem gondolkoztam azon, hogy jelentkezem rá. Aztán idén év elején, amikor már rendesen megcsömörlöttem a járványtól, a bezártságtól, a beszűkült élettől, eszembe jutott ez a lehetőség, és úgy döntöttem, hogy a szorongásos, depresszió előtti állapotomat munkaterápiával kezelem. Január végén kezdtem el dolgozni a kéziraton, és május közepén adtam le. A szűk időkeret miatt nagyon szigorú napirendet követtem, katonás fegyelemmel tartottam be a saját magamnak megszabott – gyűjtésre, írásra, szerkesztésre szánt – határidőket. Az elsődleges célom az volt, hogy átvészeljem ezt a nyomasztó időszakot, másrészt gyakorolhattam a prózaírást is ennek a pályázatnak köszönhetően. Az meg már csak hab a tortán, hogy díjazták is az alkotásomat. A zsűriben a Móra és a Könyvmolyképző Kiadó képviselői is benne voltak, a nyertes műveket is ők jelentetik meg. Remélem, hogy a jövő nyári Könyvhétre kijön a kötet. 

Főhősödhöz hasonlóan neked is van klímaszorongásod, aggódsz a bolygó és a gyerekeid sorsa iránt?

Odafigyelek a témára, de nyomasztó volta miatt sokszor azon kapom magam, hogy eltolom magamtól, tabusítom, inkább nem foglalkozok vele. A klímaszorongásom összeér az elmúlás miatti szorongásommal vagy úgy általában a halálfélelmemmel, annak ellenére, hogy az eszemmel tudom, a kettő nem ugyanaz. Hiszen az én halálom maximum néhány embert rázna meg, míg a klímaváltozás egy globális fenyegetés, beláthatatlan környezeti és társadalmi változásokkal. Mivel vallásos vagyok és hívő is igyekszem lenni, így ezt a kérdést is próbálom valamilyen magasabb síkon értelmezni. Azt gondolom, hogy egyéni szinten minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy elkerüljük a katasztrófát, de végső soron Isten kezében vagyunk. 

Debütáló versesköteted, a Patyik Fedon élete, valamint a Tiki és a Lóri és a halott állatok kisregényeid is gyermeki nézőpontból íródtak. A következő műved is hasonló lesz? Min dolgozol most?

A doktorimmal sajnos kevesebbet foglalkozom, mint kellene, pedig a kutatási témám Bereményi Géza, akihez több szálon is kapcsolódok. Ő írta a Patyik Fedon fülszövegét, és Vértesi Feri barátommal is csináltunk már Cseh Tamás–Bereményi Géza zenés műsort. Mostanában egy új területre is elmerészkedtem. Ha minden jól megy, egy kortárs szerző regényéből fogunk forgatókönyvet csinálni. Még én sem tudok konkrétumokat, mert még alakulóban van a projekt, de ez egy nagyon izgalmas és kihívásokkal teli feladat. A Móricz-ösztöndíjra egy verseskötet tervével jelentkeztem, verseket is írok. Bár már bőven megvan egy kötetnyi szöveg, de még hátravan a koncepció megalkotása, a kíméletlen szelektálás és a szerkesztés időszaka. Nincs határidőhöz kötve, hogy mikorra kell megjelennie a könyvnek, de azért van rá esély, hogy jövőre ez is nyomtatásba kerül.

A KMI 12 egyik junior tagja is vagy. Miben segítette a pályádat ez a kezdeményezés? Mennyire tartod a kapcsolatot a többiekkel?

A KMI célkitűzése az volt, hogy a kiválasztott magyarországi és határon túli irodalmi alkotókat minél szélesebb körben ismerté tegye. Sajnos rendesen közbeszólt a Covid, hiszen a legtöbb rendezvényt nem lehetett megtartani, utazni sem tudtunk. Nyáron szerencsére enyhült a helyzet, például a Művészetek Völgyében és a Dunakeszi Feszten már felléphettünk. A járvány miatt a személyes találkozásokra is csak korlátozottan volt lehetőség, de junior társaimmal – Bék Timurral, Marcsák Gergellyel, Nagy Leával – azért tartjuk a kapcsolatot.

Halmozod az elismeréseket, hiszen egy hónapja a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius Költészeti Nagydíj pályakezdőknek, fiataloknak szóló Khelidón-díját is megkaptad. Ezért talán felesleges is megkérdeznem, de ha tíz évre előre tekintesz, hogyan látod magad? Még mindig írni fogsz?

Azt hiszem, hogy igen, de hogy milyen területen fogok alkotni, az még erősen kérdéses. Írtam már verseket, dalokat, kisregényeket, és ahogy említettem, most egy forgatókönyvön is dolgozom. Valószínűleg a regények felé fogok elmozdulni, de mivel számtalan más, felfedezésre váró terület van még az irodalomban, ezért még sok mindenben szeretném kipróbálni magam.

Fotók: PKÜ/Onda Róbert

#a hét szerzője