Megajacht fedheti fel a brit csatahajó titkát

Kultpol

 
 
A 124 méter hosszú megajachtot, az Octopust, a Microsoft társalapítója, Paul Allen bocsátotta a British Navy rendelkezésére, abból a célból, hogy megtudják, mi történt a második világháború idején elsüllyedt brit csatahajóval, a HMS Hooddal annak utolsó óráiban. Az expedíció teljes költségét a dúsgazdag befektető, 14 milliárd dolláros vagyonával a világ 48. leggazdagabb emberének számító Allen állja, így a kutatás egy pennyjébe sem kerül a brit kormányzatnak.
 
A korábbi kutatást tizenegy évvel ezelőtt a mélytengeri régészettel és hajók feltárásával foglalkozó Blue Water Recoveries végezte, amely során sikerült lokalizálni a hajót. A héten induló új expedíció két célt tűzött ki maga elé: egyrészt felszínre hoznák a hajóharangot, s feltérképeznék a roncsot, ezáltal meg lehetne ismerni, hogy mi lett egészen pontosan a HMS Hood sorsa. A hajóroncs törvényi védelem alatt áll (Protection of the Military Remains Act), ezért az expedíciós csapatnak először kérelmet kellett benyújtani a haditengerészet felé, hogy felhozhassák a harangot.
 
 
 
 
London végül áldását adta a kutatásra, a védelmi minisztérium pedig közölte: amennyiben a hajóharangot a felszínre hozzák, az méltó emlékműve lesz annak az 1415 embernek, aki a tengeri csata során lelte halálát. Ha sikerül kiemelni, a harangot 2014-ben a portsmouthi Royal Navy Museumban fogják kiállítani.
A HMS Hood 1941-ben, a német csatahajóval, a Bismarckkal vívott tengeri ütközet során veszett oda az Atlanti-óceán északi részén. A Hood a Brit Királyi Haditengerészet legnagyobb olyan hajója volt, amely elsüllyedt, a baleset során pedig ekkor halt meg a legtöbb ember a brit történelem során egyetlen hajó elsüllyedésekor.
 
A kutatók sok reményt fűznek az Octopushoz, amely a világ 13. legnagyobb magánjachtja. David Mearns kutató tájékoztatása szerint a jacht a navigációs felszerelések mellett távirányítású robottengeralattjárót (ROV, remotely operated vehicle) is szállít fedélzetén, így minden adott ahhoz, hogy a kutatócsapat megtudja: mi vezetett pontosan a HMS Hood elsüllyedéséhez.