 |
A Minden, mit szerettem egy lengyel kisvárosi punkzenekar kamasz tagjain keresztül szemlélteti mindezt; valahogy úgy, ahogyan azt a Moszkva tér is tette a magyar rendszerváltás korával. Mindkettő egy hangulatot, életérzést próbál átadni, mindkettő sikerrel ? de míg a Moszkva térben ehhez szinte csak háttér volt a ?történelem?, addig itt jóval nagyobb hangsúlyt kap a politika ? talán a magyar néző számára túl nagyot is. Mert Borcuch alapvetőnek veszi azt a tudásanyagot, ami Lengyelországban alighanem valóban az ? ám a fiatalabb magyar nézők már aligha vannak tisztában minden miniszterelnöki beszéd jelentőségével vagy akár a Szolidaritás történetének alakulásával. Sőt, az akkor felnövő generáció sem biztos, hogy könnyen meg tudja érteni azt a társadalmi berendezkedést, amelyben a családapa a hadsereg tagja, az anya a Szolidaritásé, ám ez az ég adta világon semmiféle feszültséget nem gerjeszt, és amelyben egy rendszerkritikus punkzenekar koncertjét csak akkor tiltják be, ha különféle véletlenek együttállása miatt valahogy egy pártfunkcionárius kezébe kerül a demókazettájuk. Mindez pedig hol a film előnyére, hol pedig a kárára válik: a kevéssel a rendszerváltás előtti kort lefestő sajátos hangulat magával ragad, a nem pontosan értett politikai utalások eltávolítanak.
 |
Persze a politika mellett megpendül néhány olyan húr is, amelyeknek mindig szép a hangja: a szabadságvágyé, az igaz kamaszszerelemé, meg a barátság és a családi összetartás fontosságáé. Az azért letagadhatatlan, hogy a filmet férfi rendezte: hogy a harminc-valahány éves, gyönyörű és szexi szomszéd nő nem pofonnal, hanem szexuális felkínálkozással viszonozza azt, hogy pár kanos kamasz kocsányon lógó szemmel bámulja nap mint nap, minden fiú fantáziálásának visszatérő eleme, a hitelességtől viszont mégoly messze áll. Pedig sajnos erre a momentumra épül a fél film: a megcsalást sejtő férj kvázi bosszúból próbálja betiltani a srácok koncertjét, s a betiltás ellenére is megtartott, és emiatt antiszocialista demonstrációnak nevezett buli vezet aztán a dolgok eszkalálódásához.
 |
Ezzel együtt is kellemes, kedves film a Minden, mit szerettem ? és olyannyira retró, hogy készülhetett volna akár két-három évtizeddel korábban is. Ez pedig lehet bók ? hiszen valóban ezt a kort kívánja bemutatni ?, de lehet elmarasztalás is: amit a rendező sugall, tudniillik, hogy megállt az idő a filmezésben jó húsz éve, azért korántsem igaz. Nem biztos, hogy még mindig ugyanakkora örömmel nézzük az évtizedes kliséket, a film végén a szabadság felé lassított felvételen elfutó fiút, aki széttárt karral ugrik fel, hogy úgy merevedjen ki a kép, meg a strandon félmeztelen nőket kukkoló kamasz fiúkat. Na igen: retróból is megárt a sok.
