300_9661_16.jpg

Kórházból lesz megamúzeum Nápolyban

Egy egykori nápolyi kórházat és szegényházat alakítanak át, a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum új épülete lesz majd.

Az Albergo dei Poverit III. Károly Bourbon király építtette, a munkálatok 1751-ben kezdődtek, majd a tervezetthez képest 70 évvel korábban már el is készült a hatalmas komplexum, amely az 1980-as években egy földrengés során megsérült, mára pedig jórészt teljesen elhagyatottá vált. Viszont több mint százezer négyzetméter alapterületével továbbra is Európa egyik legnagyobb történelmi épületének számít.

A helyszín nagyjából felét a nápolyi Federico II Egyetem oktatótereivé és diákotthonaivá, a városi Nemzeti Könyvtár új helyszínévé, valamint a már említett múzeum kiállítóterévé alakítják át. Az olasz kormány eddig összesen 147 millió eurót biztosított a projekthez. A felújítási munkálatok áprilisban kezdődtek, és 2026 közepére fejeződnek be – mondta el a The Art Newspapernek Paolo Desideri, a projektet tervező ABDR építésziroda vezetője. „Egy ilyen léptékű projekt lebonyolítása sok problémát vet fel” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy az új terv modern elemeket is tartalmazna. „Minden kreativitásunkat igénybe kellett vennünk, hogy megoldjuk ezeket a problémákat.”

Az új kiállítótér Pompeji ősi városának életét mutatná be, a vulkánkitörést, valamint a 18. századtól kezdődő régészeti ásatásokat. A kiállításokon a múzeum gyűjteményének raktárban pihenő műtárgyai – lapilluszdarabok, ősi szobrok, lakberendezési tárgyak, kulcsok, ezüst- és aranytáskák – újból láthatóvá válhatnának, valamint a helyszínen készített videófelvételeket is meg lehetne tekinteni.

Ez is érdekelheti

Pompeji ókori lakosai hüvelyeseket és halat is ettek

Ez a megtalált élelmiszer-maradványokból derült ki, amelyeket a régészeti park laboratóriumaiban vizsgáltak meg.

A világháborúban ellopott erotikus mozaik került vissza Pompejibe

A német hadsereg egyik tagja vitte el Olaszországból a második világháború alatt azt az erotikus jelenetet ábrázoló mozaikdarabot, amelyet kedden kapott vissza mintegy nyolcvan év elteltével Pompeji régészeti parkja.

Több a turista Olaszországban, mint amennyien az országot lakják

Először haladta meg tavaly Olaszország lakosságának a számát az ország jelentősebb turisztikai látnivalóit felkereső fizető turisták száma.

Bacchánsnők, vadászok és szatírok mulatoznak az újonnan felfedezett pompeji freskókon

A Bacchus-kultusz titkait feltáró festmények egy különös rituálét örökítenek meg, amely új megvilágításba helyezi az ókori vallási gyakorlatokat.