A megbízható rocker - BRYAN ADAMS KONCERTJE

Bryan Adams az a fajta zenész, aki egész egyszerűen nem tud rossz koncertet adni: ha elmenne az áram és szabad téren szakadna az eső, akkor is ezrek buliznák végig a műsort. Szerencsére vasárnap este nem volt semmi gond az elektronikával, és a szakadó eső is csak addig jelentett gondot, ameddig negyed kilenckor fel nem hangzottak a színpad felől a Waking up the Neighbours első akkordjai ? akkor kézszárítót, büfé előtti sort otthagyva mindenki igyekezett befelé. Merthogy a kanadai zenész ebben is elüt a sztároktól: nem húzza az időt értelmetlenül az előzenekar után még majd? egy órát, szinte rögtön a húrok közé csapott zenekarával. A színpadképet viszont a tőle megszokotthoz képest most felturbózták: hátul volt egy óriási kivetítő. Ezzel véget is ért a nagyzolás, nem futott ám rajta semmilyen animációs csoda, csak annak a képe, ami a színpadon zajlott, meg legfeljebb néha egy kis hangyafoci.

És persze most sem volt átalakuló színpadkép, táncoshad, többszöri jelmezcsere, konfettiágyú, vendégsereg, de még csak egy fia mozgószínpad-darabka sem, amely a tömegbe nyúlt volna? csak öt farmeres-fekete pólós pasas, meg két és fél órányi rock. Örömzene a szó legjobb értelmében: ahhoz még nem kell nagy képzelőerő, hogy elhiggyük, két középkorú pasi élvezi, ha fiatal csajok dobálnak bugyit feléjük, amelyet (lévén, hogy a kezük foglalt, mert épp játszanak) a gitárok nyakával igyekeznek elorozni a másiktól, de afelől már lehetne némi kételyünk, hogy ugyanekkora örömöt okoz estéről estére ugyanazokat a számokat játszani. De Bryan Adamset nézve nem marad kétségünk: imád zenélni, még ma sem veszi természetesnek, hogy több ezer ember fújja kívülről a dalait, és követeli az újabb és újabb slágert ? vagy igazából bármit, amit ők adnak elő. Jó pár éve járt itt, amikor a koncert második órája után, afféle ráadásként egy igazi régi dalokból álló rock and roll-blokkot adtak elő ? sosem láttam még úgy tombolni az Aréna közönségét, mint akkor. Ezen a koncerten is elég volt letenni a zenészek elé néhány fazekat, serpenyőt meg vödröt, ugyanúgy fergeteges hangulatot teremtettek fél percen belül a kevésbé ismert If You Wanna Leave Me alatt, mint amikor a Summer of 69, az 18 Till I Die vagy a Cloud Nr. 9 szövegét üvöltötte vele a tömeg. Vagy épp akkor, amikor (követve a már évek óta megszokott dramaturgiát, most is) felhívott egy nőt a közönség soraiból, és Mel C helyett vele énekelte el a When You?re Gone-t.

Persze azért apró újdonságokkal színezte a megszokott dramaturgiát: az I?m Ready alatt például szájharmonikázott, az If You Want to Be Bad alatt felállított egy nőt a közönségből, neki énekelte végig a dalt, és előadta a Tina Turnerrel közös számot, az It?s Only Love-ot is, ezúttal gitárosával, Keith Scott-tal, akivel hosszú évek óta alkotnak rutinos párost. Mint ahogy a többi zenésszel is teljes az összhang, fél mozdulatokból is értik egymást. Látszik, hogy tudja, ők is kellenek a sikerhez: mindegyikük kap is lehetőséget képességei megcsillogtatására, de az egyensúlyra itt is vigyáznak, nincsenek élvezhetetlenül hosszúra nyújtott szólók.

Így aztán szinte észrevétlenül telik el két óra, és csak akkor kezdünk gyanakodni, hogy közeleg a vég, amikor egymás után jönnek olyan slágerek, mint a The Only Thing That Looks Good on Me Is You, a Run to You és a There Will Never Be Another Tonight. És valóban, egy gyors meghajlás után eltűnnek, csak Bryan Adams tér vissza szinte azonnal egy akusztikus gitárral, a szájharmonikával, meg a Straight From The Hearttal, hogy aztán majd Sting és Rod Stewart sorait is átvállalva most egyedül adja elő az All For One-t. Előtte arra kérte a közönséget, hogy mindenki vegye elő a telefonját, és tartsa bekapcsolva a teljesen elsötétített teremben ? és csodák csodája, az öngyújtókat ebben a helyzetben felváltó kütyüket tényleg szinte mindenki elővette, hogy két és fél óra után így köszönjön el az énekestől, aki látva a telefonfények ezreit, talán megbánta, hogy ezúttal szokásával ellentétben már a koncert elején elkészítette szokásos fotóit a közönségről.