Megemlékeztek a 2. Magyar Hadsereg doni katasztrófájáról
(MTI) - A megemlékezés misével kezdődött a Mátyás templomban, majd a Hadtörténeti Intézet díszudvarán Szakály Sándor történész tartott megemlékező beszédet.
A történész utalt arra, hogy a 2. magyar hadsereg 1942 tavaszán és nyarán három ütemben érkezett ki a keleti frontra. A körülbelül 200 ezer fős hadseregbe több ezer zsidót és kisebb részben munkásmozgalmi aktivistákból álló munkaszolgálatos alegységeket is besoroztak. Az első lépcsőben kiérkező, Orjol és Kurszk térségében kirakott III. hadtest nyomban az első vonalba került és a német csapatokkal együtt harcolva, igen súlyos veszteségek árán küzdötte előre magát Voronyezs irányában a Donig. Az ezt követő két lépcsőben érkező csapatok ugyan harc nélkül, de több mint ezer kilométeres gyalogmenetben érkeztek a Donhoz, majd azonnal megkezdték védőállásaik kiépítését.
A folyó mentén több mint 200 kilométer hosszú frontszakasz védelmét látták el a magyar csapatok. Tőlük északra németek, délre olaszok helyezkedtek el. Az utánpótlás emberben, lőszerben, üzemanyagban, élelmiszerben és ruházatban elégtelen volt. A magyar katonai és politikai vezetés már baljóslatú előjelnek tekinthette volna a szovjet csapatok hatalmas erejű ellentámadását Sztálingrád térségében 1942 novemberétől. Ennek nyomán körülzárták és megsemmisítették az ott tevékenykedő német és román csapatokat. 1943. január 12-én, illetve 14-én elérte a végzet a 2. Magyar Hadsereget is, amikor az urivi és scsucsjei hídfőkből kiinduló nagy erejű szovjet támadás két helyen áttörte az arcvonalat, majd szétszakította a magyar haderőt. A magyar és német visszavonulást főként a magyar csapatok fedezték. A magyar hadsereg ebben az egyenlőtlen küzdelemben 1943. január 12. és február 9. között a Don-kanyarban megsemmisült.
A 200 ezer fős hadseregből csaknem 40 ezren meghaltak, 70 ezer ember pedig megsebesült vagy fogságba esett. A munkaszolgálatos csapatoknál - létszámuk arányát tekintve - a legnagyobb volt a veszteség.
A 2. Magyar Hadsereg a Magyar Királyi Honvédség alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és harcba küldték őket a keleti frontra. A hadsereg 1943 januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcokban megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A magyar főparancsnokság és az ország vezetése szinte semmit nem tett az előre látható katasztrófa elkerüléséért. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak.