A Recirquel alapítójának, Vági Bencének elkötelezett szándéka, hogy ne csak szórakoztassák az embereket, hanem hassanak is rájuk. A társulat 2012-es alapítása óta külföldön több mint kilencven, itthon pedig csaknem kétszáz alkalommal lépett közönség elé.
Alig jöttetek haza Chiléből, máris készültetek a montréali turnéra. Milyen élményekkel érkeztetek meg?
Chile fővárosában, Santiago de Chilében nyolc fellépésünk volt csaknem húszezer ember előtt. Ilyen monumentális nézőtérrel, közönséggel régen nem találkoztunk. Óriási kihívást jelentett számunkra. Aztán párnapos itthoni pihenés után következett Montréal és a La Tohu, ahol abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy mi nyithattuk meg az évadot. A La Tohu az újcirkusz fellegvára, amelyet a Cirque du Soleil külszínházának is neveznek. Éppen ezért mérhetetlen büszkeség volt számunkra, hogy a cirkuszi világ fontos intézményének évada a mi előadásunkkal vette kezdetét.
Ennyi felkérés, fellépés mellett hogyan tudtok fizikailag és mentálisan töltődni? Hiszen a produkcióitok rendkívül veszélyesek, emberéletek múlhatnak a koncentráción, a pontosságon és a kondíción.
Éppen úgy, mint az élsportolóknak, a mi artistáinknak is rendkívül tudatosan kell élniük. A szükséges pihenőidő, a megfelelő proteinbevitel, a fizikoterápiás kezelés egyaránt fontos. A fizikai kondíció mellett azonban elengedhetetlen a színészi munka bekapcsolása is a produkciókba. A karakterek pontos megformázása, átélése és kifejezése nélkülözhetetlen pillérei az előadásainknak, ami természetesen lelkileg is hat művészeinkre. Mindez összetett és összeszedett munkát követel. Éppen ezért hagyomány nálunk, hogy a fellépések előtt közösen meditálunk, így segítve elő az energiaszintek kiegyenlítését. Életveszélyes pillanatokat élünk át a produkciók alatt, minden mozdulaton emberéletek múlnak, a kellő összpontosításnak mindennél fontosabb szerepe van. Addig nem engedem a publikum elé lépni a csapatot, amíg úgy érzem, hogy szellemileg és lelkileg nem állnak egyaránt készen.
Produkció közben mennyire hat rátok a közönség reakciója?
A közönség és művész viszonya elképesztően fontos. A kölcsönhatás folyamatos, ha beül az előadásunkra egy rendkívül érzékeny közönség, akkor a mi művészeink is szárnyalnak, a legjobbat hozzák ki önmagukból, szinte erőn és képzeleten felül teljesítenek. Megfigyelhető azonban, hogy a lelkesedés mértéke, energiaszintje országonként változik. A hollandok és az angolok igen aktívak, a kezdettől részt akarnak venni a produkcióban, végig reagálnak, nagyon impulzívak. A latin és a spanyol közönség jelenléte rendkívüli atmoszférát, sajátos hangulatot teremt az előadás körül, a szerb, illetve a szláv közönség azonban általában visszafogott, lassan nyit, de ha egyszer átszakad a gát, akkor elképesztően intenzívvé válnak. Azt is tapasztaltuk, hogy a magyar közönség lassan enged fel, az érzéseit, a benyomásait nem hagyja harsányan a felszínre törni, ugyanakkor nagyon hálásak, és ha eljutunk a lelkükig, akkor a szívükbe zárnak.
A Párizsi Éjjel című mű a világhírű fotóművész, Brassa? képsorozatából merített inspirációt. Mi jellemző általában egy-egy előadás megszületésére? Hogyan lesz ötletből produkció?
Egyik legnagyobb mesterem többször hangsúlyozta: van egy jó ötleted? Dobd el messzire! Akkor ezt nem igazán értettem, de az idő múlásával ráébredtem, miről van szó. Az ihlet és az ötlet két különböző dolog. Az ihlet tőlünk független, valahonnan felülről érkezik, mi magunk csupán csak közvetítők vagyunk. Az ötlet az, amely a saját fejünkből pattan ki. Szerencsés, amikor a kettő találkozik, de nagyon kell figyelni arra, hogy az ötlet ne nyomja el az ihletet, mert az utóbbi az, ami igazán tiszta, szép és őszinte.
Mindez hogyan valósul meg a gyakorlatban?
Eleinte hagyni kell, hogy az ihlet járja a saját útját, mi pedig figyeljük, merre indul, hogyan fejlődik. Megbeszéljük egymással, kiben milyen érzeteket kelt. A témában festményeket, képeket tanulmányozunk, zenéket hallgatunk, hagyjuk, hogy hasson ránk a hangulat, a szellemiség. Ezt követően körvonalazzuk leendő produkcióink karaktereit, elkészítjük azok élettörténetét, kidolgozzuk a szereplők egymáshoz való viszonyát, végül megszületik a kerettörténet, és elkezd élni a darab.
Mikor léptek új produkcióval a közönség elé?
Jelenleg négy darabunk van, ezekkel folyamatosan lépünk fel itthon és külföldön egyaránt. Előkészületben van ugyanakkor két másik produkció is, de ezek még a bemutatótól igen messze állnak. Az egyiket 2017-ben, a másikat 2018-ban tervezzük bemutatni a publikumnak.
Milyen a viszony magánemberként a társulat tagjai között?
Olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád, beleértve annak minden pozitívumát és negatívumát. Sok időt töltünk együtt, számtalanszor együtt kelünk, eszünk, utazunk. Bántjuk és szeretjük egymást. A lényeg azonban az, hogy igazán odafigyelünk egymásra.
Visszatekintve a megalakulásotoktól máig eltelt évekre: hogyan értékeled az eddig megtett utat?
Azzal a törekvéssel indultunk el az úton, hogy megújítsuk Magyarországon a cirkusz műfaját, új értékekkel, színekkel gazdagítva azt. A közönség visszajelzései minden fellépés után megerősítik, hogy van igény arra, amit nyújtani tudunk. Szeretnek minket. Azok lettünk, akikké válni akartunk: olyan társulat tagjaivá, akik előadásukkal képesek megérinteni az emberek szívét.
