Megérkeztek az első vasúti járművek a Közlekedési Múzeum leendő helyszínére

Kultpol

A látványosságokat a tervek szerint már nyáron kiállítják, az egykori Északi Járműjavító területén megnyíló első időszaki kiállításon.

„Az idei évben, még az építkezés megkezdése előtt időszaki kiállítással jelentkezik a Közlekedési Múzeum a Dízelcsarnokban. Ezáltal betekintést engedünk a régi járműjavító csarnokba, ahol időszaki tárlatot tervezünk a járműjavító és környezetének történetéről. Ehhez az ideiglenes kiállításhoz érkeztek most meg a mozdonyok, emellett pedig részletesen bemutatjuk majd az új múzeum terveit is. Célként jelenik meg, hogy az ipari örökség megőrzésével, annak világszínvonalú kortárs építészettel való kiegészítésével új kulturális negyedet hozzunk létre a kőbányai egykori rozsdaövezetben" − közölte Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója.

Január 11-ig érkezett meg a helyszínre a leendő kiállítás első öt különleges vasúti járműve: a 424-es és 242-es gőzmozdony, a V60-as Kandó-mozdony, az M44-es tolatómozdony, valamint a CMN személykocsi. Ezeket követi majd a napokban az Árpád nevű híres gyorssínautóbusz és később további kisebb műtárgyak is.

A járművek egyébként szorosan kötődnek a helyszínhez, hiszen többségüket egykor még itt javították, Magyarország egykori legnagyobb vasúti járműjavítójában.

Az Északi Járműjavító területén 1867 és 2009 között az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisa működött. Az üressé vált egykori üzem ipari örökségi értékeit is figyelembe véve 2017 decemberében jelölte ki a kormány a területet az új Közlekedési Múzeum helyszínéül. A beruházás egyebek mellett a múzeumépületet körülvevő parkra, szabadtéri és állandó kiállításra, vasúti megállóra, közúti kapcsolatokra, új nosztalgiavillamosok számára készülő végállomásra és a kisebb épületek felújítására is kiterjed.

Fotók: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert