Megfigyelt művészet ? rendhagyó kiállítás nyílik a vásárhelyi Emlékpontban
(MTI) Blazovich Péter, a közgyűjtemény vezetője az április közepén nyíló tárlatot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a kiállítás rendezését csaknem kétéves kutatómunka előzte meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.
Hódmezővásárhelyen a hatvanas években az állambiztonság egyik célcsoportja a művésztársadalom volt. Főleg két személy keltette fel a politikai rendőrség ?érdeklődését?: Bibó Lajos, a két világháború közötti időszak ünnepelt drámaírója és Galyasi Miklós, a Tornyai-múzeum alapítója. Ők nemcsak ?horthysta?, illetve ?56-os múltjuk miatt váltak célszeméllyé, hanem azért is, mert kialakult körülöttük egy-egy ? fiatal értelmiségiekből, tisztelőkből álló ? baráti kör.
A Csongrád megyei politikai rendőrség hamar felfigyelt a két idős ember körül kialakuló csoportra. Úgy ítélték meg, folyamatos ellenőrzés alatt kell tartani a Bibó- és Galyasi-kört, és megbízható információkat kell gyűjteni az ott megforduló személyek politikai nézeteiről, általános hangulatáról.
A két értelmiségi csoportba összesen hat ügynök épült be, akik rendszeresen készítették jelentéseiket. A múzeum munkatársai a hatalmas dokumentum mennyiséget feldolgozva igyekeznek bemutatni, hogyan gondolkodtak egykor az ügynökök, és miként láttak hozzá a művészek egy-egy alkotás elkészítéséhez, esetenként mérlegelve annak következményeit.
A kutatásokat irányító történész, Mészáros Tamás kifejtette, a hatalom által a képzőművészetre kényszerített szocreál irányzattal szemben a vásárhelyi festőiskola a népi hagyományokat felelevenítve és az elődök értékeit hordozva saját útját járta.
A kiállításon a közönség találkozhat majd a vásárhelyi iskola követőinek festményeivel, mellettük pedig elolvashatja az alkotókról készült ügynökjelentéseket is. Az állambiztonsági szolgálatok világát egy ?T-lakás?, találkozási lakás idézi meg, melyet a helybéliek által felajánlott bútorokkal rendeztek be, és az érdeklődők benézhetnek majd Galyasi Miklós egykori dolgozószobájába is ? közölte a szakember.