Kölnben meghal Nagy Szent Albert sváb származású domonkos szerzetes, püspök, tudós, író, filozófus, egyháztanító, polihisztor, a középkor legnagyobb tudós filozófusa. Ő a tudósok védőszentje.
Sváb földön Gyermekkorában sokat utazott, sok tapasztalatot gyűjtött, és már fiatalon belépett a dominikánus rendbe. A legenda szerint Albert, aki rossz tanuló volt, egy jelenés során Szűz Máriától kapta meg a tudás adományát. Eljegyezte magát a skolasztika eszméjével, majd annak egyik leghíresebb tudósává vált. Összegyűjtötte az antik, az arab, a zsidó kultúra, filozófia és civilizáció tapasztalatait, és tovább hasznosította azokat a gótika századában. Kiállt az arisztotelészi természettudományos gondolkodásmód mellett, megpróbálta azt a keresztény filozófiába beemelni. Ő tette Arisztotelészt a skolasztika uralkodó filozófusává. Elismerte a teológia felsőbbségét, mégis azt hirdette, hogy az ész magától is felemelkedhet az igazsághoz. Az ő földrajzkönyveit vette alapul Dante az Isteni Színjáték megírásánál, és olyan tanítványai voltak mint Aquinói Szent Tamás vagy Assisi Szent Ferenc. Tanított Hildesheimben, Regensburgban, Freiburgban, sőt Párizsban is. Tehetségének méreteire jellemző, hogy jóval a könyvnyomtatás feltalálása előtt - tehát kézírással - több mint 800 művet írt. Ezekből mintegy negyvenet, nyomtatásban napjainkban is kiadtak. Érdekes kísérleteket végzett a természet világában is. Az alsóbbrendű lényektől az emlősökig levezette az egyedfejlődést, a Hold változásait követő tengermozgásokból következtetett a Föld gömbölyűségére, és a gravitációra. Filozófusként - a skolasztika szellemében - elsőként dolgozta fel részletesen Arisztotelész műveit. Sokoldalú munkásságáért a "doctor universalis" nevet kapta. 1223-ban Páduában belépett a Domonkos-rendbe és visszatért Kölnbe. 1228-tól német földön oktatott, majd püspök lett, de később lemondott rangjáról, hogy taníthasson. 1622-ben avatták boldoggá, s 1931-ben szentté.
