Meghal Giuseppe Mazzini olasz politikus

Egyéb

Genovában született 1805. június 22-én. Jogot végzett, majd csatlakozott a karbonári mozgalomhoz, amiért 1830-ban 3 hónapra bebörtönözték. Szabadulása után Franciaországba emigrált, s Marseille-ben megalapította az Ifjú Olaszország nevű szervezetet a szabad, egységes olasz köztársaság megteremtését szorgalmazva. 1833-ban felkelést készített elő a Szárd Királyságban, de a szervezkedést a hatóságok felszámolták, s őt távollétében halálra ítélték. 1934-ben Bernben megalapította az Ifjú Európa nevű nemzetközi mozgalmat, 1837-től Londonban élt. Az 1848-as forradalmak kitörésekor Milánóba utazott. Az egységes és független Olaszország létrehozásáért küzdő nemzeti felszabadító mozgalom baloldali szárnyának egyik vezetőjeként, s 1849 márciusában a Római Köztársaság élére állt triumvirátus egyik tagjaként több polgári reformot valósított meg (megszüntette a halálbüntetést, a szegényparasztoknak földet osztott a szerzetesrendek birtokaiból stb.). Azonban a francia beavatkozás következtében IX. Pius visszatért Rómába, és Mazzini emigrációba kényszerült (Angliában, majd Svájcban élt). Ettől kezdve csak kisebb akciókat tudott végrehajtani, és Camillo Cavour felülről történő egyesítés koncepcióját elvetette. Mégis jelentős szerepet játszott az olasz egység megvalósításában, részt vett Garibaldi győztes szicíliai hadjáratának megszervezésében. Pisa városában érte a halál.