A magyar történetírás egyik legnagyobb alakja Budapesten született 1885. december 29-én. 1925-től tanított, majd az 1930-40-as években több kormányban is vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Számos történelmi tárgyú munkája közül kiemelkedik a - Szekfű Gyulával közösen írt - Magyar történet és a négykötetes Egyetemes történet. 1929-ben az MTA rendes tagjává választották. 1946-ban a Népbíróság háborús bűnösként életfogytiglanra ítélte azzal az indokkal, hogy minisztersége idején a fasizmus egyre erősebb teret nyert a közoktatásban. A rabtartók kegyetlenkedései következtében 1951-ben a váci fegyházban halt meg, s a rabtemetőben jeltelen sírba helyezték. Az 1990-es években vita folyt akadémiai tagságának rehabilitációjáról. 2000-ben megkezdődött a váci temető feltárása, s az ő földi maradványainak azonosítása is. 2001. október 13-án a tassi református temetőben újratemették. Külföldön élő fia akarata szerint, az egykori miniszter, Darányi Kálmán családi kriptájában helyezték el.
