Meghal Liszt Ferenc, az ünnepelt zongoravirtuóz

Egyéb

75 éves korában meghal Liszt Ferenc magyar zongoraművész és zeneszerző, akit egész Európa virtuóz zongoraművészként ünnepelt. Már fiatal éveiben csodagyerekként dicsőítették. Előadóművészete, játéktechnikája messze felülmúlta kortársaiét. Liszt Weimarban -i budapesti látogatásakor még bizalmáról biztosította Rákosit. Az MDP PB egyes tagjai is kezdeményezték a személycserét. Július 13-án A. Mikojan, az SZKP elnökségi tagja, Budapestre érkezett. Javasolta Rákosi felváltását Hegedűs Andrással, aki 1955. április óta miniszterelnök volt. A pozíciót Hegedűs nem vállalta. Végül Gerő Ernő személyében egyeztek meg. Rákosi a KB ülésének első napján egészségi állapotára hivatkozva kérte felmentését, amelyet a plénum elfogadott. Politikai felelősségét alig érintették, kizárták viszont a pártból Farkas Mihályt a még Rákosi által felállított vizsgálóbizottság jelentése alapján. A bukott első titkár hamarosan a Szovjetunióba utazott "gyógykezelésre", ami haláláig (1971) tartott. Gerő "tiszta lapot" hirdetett, tárgyalni kezdett Nagy Imrével és a pártellenzékkel. Valójában semmiféle lényeges politikai változtatást nem kezdeményezett. ? ? ? @