A XIX. század egyik legnagyobb német romantikus zeneköltője Zwickau-ban született 1810. június 8-án. Apja halála után - anyja kívánságára - jogot tanult, bár a művészetek vonzották. Lipcsében járt egyetemre, ugyanitt azonban zenét is tanult Friedrich Wieck zenepedagógusnál, akinek muzikális tehetséggel megáldott leányát, Clarát később feleségül vette. Az 1830-as évek elején végleg a muzsikus pálya mellett döntött, de zongoraművészi karrierjét - egy szerencsétlen technikai gyakorlat következtében megbénult ujja miatt - a zeneszerzői pályával cserélte fel. Ugyanekkor mint zeneíró is a nyilvánosság elé lépett, és megalapította a mindmáig egyik legtekintélyesebb európai zenei szaklapot, a Neue Zeitschrift für Musik-ot, hasábjain olyan fiatal tehetségeket mutatott be a közönségnek, mint Chopin és Brahms, és olyan addig ismeretlen remekműveket, mint Schubert "nagy" C-dúr szimfóniája. Az 1840-es évek elejéig írt nagyszerű zongoraművei mellett helyet kapott életművében a dal műfaja is, amelyet mint Schubert méltó társa képvisel a zene történetében. Rövidesen áttért a szimfonikus művek komponálására, majd a kamarazenére, utóbb oratóriumot (Az Éden és a Péri, 1843) és operát (Genovéva 1848) is írt. 1844-ben elhagyta Lipcsét, és Drezdába költözött, előzőleg azonban hangversenykörutat tett Oroszországban. Ekkoriban mutatkoztak rajta végzetes betegsége, az elmebaj jelei. 1850-ben Düsseldorfban vállalt városi karmesteri állást, élete utolsó két esztendejét azonban már az endenichi ideggyógyintézetben töltötte. Életműve Brahms stílusának, hangjának előkészítője és forrása. A maga idején, Weber, Spohr, Schubert, Mendelssohn után a német romantikus zene nagy úttörője volt. Berlioz programzenei irányzatát, Chopin eredeti nemzeti stílusát, Liszt és Wagner nyelv- és formaújítását figyelembe véve, teljes életműve a német zenei romantika konzervatívabb, a klasszikus hagyományok megőrzésére is vállalkozó irányához tartozik.
