043_dpa_8252244.jpg

Meghalt Chris Rea

A 74 éves zenész halálhírét felesége és két gyermeke szóvivője jelentette be hétfőn.

„Mély fájdalommal tudatjuk szeretett Chrisünk halálhírét. Békésen hunyt el a kórházban rövid lefolyású betegség után, a családja körében” – idézi a halálhírt bejelentő közleményt a BBC News.

Chris Rea 25 szólóalbumot jelentett meg, amelyek közül kettő is vezette az Egyesült Királyság lemezlistáját. Jellegzetes rekedtes hangját és gitárjátékát olyan dalok őrzik, mint a Road to Hell, az Auberge, az On the Beach.

Christopher Anton Rea 1951-ben született Middlesbrough-ban olasz apa és ír anya gyermekeként, hétgyermekes családban. Zenei pályafutása fél évszázadon át tartott. Az 1970-es években kezdett foglalkozni a zenével, összecserélhetetlenül rekedtes énekhangja és jellegzetes gitárjátéka már pályája legelején megkülönböztette kortársaitól. Legnagyobb sikereit az 1980-as években aratta. A The Road to Hell (1989) vagy az Auberge (1991) című lemezeiért a szakma és közönség is rajongott.

Egyik legismertebb száma az 1986-os  Driving Home for Christmas, a karácsonyi időszak emblematikus dalaként vált nemzedékek kedvencévé. Az énekes, gitáros zeneszerző most végleg hazaért. 

Címlapfotó: Chris Rea Brit énekes. Fotó: INGO WAGNER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Ez is érdekelheti

Elhunyt Somfai László zenetörténész

Életének kilencvenkettedik évében, február 11-én elhunyt Somfai László Széchenyi-díjas zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Bartók Béla zenei hagyatékának neves kutatója.

Meghalt a Franciaországban híressé vált magyar festőművész

Életének 98. évében elhunyt Anna Mark, születési nevén Márkus Anna, a második világháború után induló, Franciaországban kiteljesedő magyar festőgeneráció tagja. A művész halálának hírét a Kisterem galéria tette közzé.

Meghalt Kolosi Tamás szociológus, a Líra Könyv Zrt. és a Tárki Zrt. alapítója

Hosszan tartó betegség után 2026. január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Líra Könyv Zrt. és a Tárki Zrt. alapító elnöke. A halálhírt bejelentő Líra Könyv Zrt. közleménye szerint a 79 éves Kolosi Tamást péntek délután családtagjai körében érte a halál. Felesége, két gyermeke és két unokája mellett barátai és a Líra Könyv Zrt. minden dolgozója gyászolja.

Tragikusan fiatalon halt meg Kálloy Molnár Péter

Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész – közölte a művész családja.