A Magyar Kurír katolikus hírportálon részletesen olvasható az elhunyt szerzetes életútja a Piarista Rend Magyar Tartománya által kiadott közleményben:
„Rendtársunk 1932. december 16-án született Berettyóújfalun. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1951-ben. 1955-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakát. 1955-ben lépett be a piarista rendbe, négy év múlva pappá szentelték, és teológiai doktorrá avatták. 1960-tól hittant, valamint magyar nyelvet és irodalmat tanított a kecskeméti, később a budapesti Piarista Gimnáziumban, egészen 2003-ig. 1965-től bibliai tárgyakat is oktatott a fővárosban a Kalazantinumban, a rend hittudományi főiskoláján, 2000-től pedig annak utódintézményében, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 1985–1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. 1992-től éveken át tanított a gödi, illetve 1993-tól a váci piarista iskolában, később a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétikatanára, tanszékvezetője volt, 2015 óta professor emeritus.
1993–1997 között az Országos Köznevelési Tanács, 1998-től 2003-ig a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. igazgatóságának tagja, 1995 óta pedig a Pilinszky János Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke volt. Munkáját és szolgálatát számos kitüntetéssel ismerték el.”
A Magyar Kurír olvasói számára készült egy interjú Jelenits atya 90. születésnapja alkalmából. Ott többek között a hívő ember feladatáról is beszél:
A katolikus hittel élők számára pedig a következőket tartotta kiemelkedően fontosnak:
Katolikusnak lenni véleményem szerint azt jelenti, hogy tudjuk, Isten még a tőle elszakadottat is a magáénak érzi. Ma már azt tapasztaljuk, hogy nem felekezetek szakadnak ki, kerülnek távol az Egyháztól, hanem a világiasság által egyre több és több ember. Ezzel a helyzettel szembesülni, és kereszténynek, katolikusnak maradni kihívás. Soha ne mondjunk le a másik emberről, hogy ne perlekedésben, hanem reményben éljünk, hogy nyitva tartsuk azokat az utakat, amelyek a másik emberhez vezetnek. Ne legyünk szűk látókörűek, és habár a felgyorsult világ mintha az elszemélytelenedés felé vinne, vigyázzunk a lelkünkre és a másik emberre.
