Az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódik a PIM legújabb kamarakiállítása, az „Örökre hó alatt marad”, ami 20. századi és kortárs költők Istenhez fűződő kapcsolatait vizsgálja. Szép, ahogy ezekben a művekben a kétkedő, kereső ember hangja mellett hangsúlyosan van jelen az Isten és az ember bizalommal teli kapcsolata is. A halál nem valaminek az elmúlásaként, hanem egy új létezés kezdeteként értelmeződik e költeményekben.

A kiállítás címéül Pilinszky Tabernákulum című versének egyik sorát választotta Nagy Réka Anna kurátor. Ebben a rövid költeményben azt a lelki tusát követjük nyomon, amely során a lírai én ádázul kutatja az Istent. Vágyik arra, hogy meglelje a felfoghatatlan titkot, a misztikus jelenlétet, az azonban „örökre hó alatt marad”. A költemény a tárlaton is látható Végkifejlet (1974) kötetben szerepel. A kiállított példány Nagy Gáspár könyvtárából került elő, a Tabernákulum című vers alatt pedig Pilinszky dedikációját olvashatjuk, amellyel a fiatal pályatársnak ajánlja ezt a versét, ezt a sort.

Pilinszky Végkifejlet című kötete, amit Nagy Gáspárnak dedikált

A kiállítás nem a műtárgyakra, hanem a versekre fókuszál. A falakon kicsit több mint egy tucatnyi mű szerepel, amelyek a költők Istenhez fűződő viszonyáról beszélnek. Pilinszky több költeményével uralja a teret, amit helyénvalónak érzünk, hiszen az ő istenes versei fontos igazodási pontot jelentenek a szakrális költészetben az elkövetkezendő nemzedékek számára. Művei izgalmas párbeszédben állnak Nagy Gáspár verseivel. 

Szemben Pilinszky János Egyenes Labirintus és Nagy Gáspár Visszatérés című verse látható. A két alkotó megbékélt lélekkel készül az indulásra. Várják a halál után következő létezést, hiszen ebben az életben már mindazt megtapasztalták, amit a kiállítás mottója kifejez:

„Minden forrásom belőled fakad!” (Zsolt 87,7).

Mindketten úgy érzik, hogy már korábban átléptek az égi szférákba, ezért mindkét versben az ide való visszatérésről van szó. Pilinszkynél „visszahullás a fókusz lángoló / közös fészkébe?”, Nagy Gáspárnál pedig „amikor vége a loholásnak / vége a szökéseknek is / már előre megköszönjük / a biztos landolást: / megígért birtokunkra / a jó visszatérést / amen”

Egy másik falon szerepelnek Weöres Sándor, Károlyi Amy, Mécs László és Reményik Sándor versei is, amelyekben szintén az Istennel való végső találkozás motívuma jelenik meg. Ezekben a művekben a másvilágba való átlépés nem félelemmel teli. Sokkal inkább vágyott dolog, amire izgatottan, reményekkel telve készül az ember. Mécs László Magamtól másik magamig című, viszonylag kevéssé ismert művében például a túlsó parttal, a Titokkal találkozunk.

„Titok / s nagy csend van ott mit régen áhítok: / a béke lelkem és testem között, / a béke köztem és Isten között”.

Károlyi Amy Kipiheni magát a lélek című versében a végső hazatalálásról beszél, ahol már

„nincs keresés / csak megtalálás”.

Két kortárs mű is bekerült a válogatásba. Vörös István és Orosz István egy-egy istenes költeménye, amelyek kissé enyhítik az előbbi versek súlyos mondanivalóját. Orosz István Ima és Vörös István A magázás művészete című zövegei arról beszélgetnek, hogy az Isten miként ölt testet abban, amit e világon megtapasztalunk, érzünk, látunk. Míg Orosz megközelítése inkább természettudományos, addig Vörösnél az egyéni és közös küzdelmek kerülnek fókuszba. 

A Kemény Gyula által megkonstruált tér olyan, mintha templomba lépnénk be. Négyszögletes üvegtorony alatt állunk, a fény felülről, kvázi az isteni szférából érkezik a terembe. Ide lépve szinte azonnal felemeljük a tekintetünket, mert a tér minden eleme azt sugallja, hogy áhítatosan a magasba nézzünk. A látványért felelős Szmolka Zoltán a verscímeket is függőlegesen szerepelteti a falakon, amelyek mintha égő gyertyák vagy ég felé nyújtózó tornyok lennének.

Az itt szereplő versek úgy hatnak, mint az ikonok.

Szinte nem is olvassuk, hanem látjuk őket. Sokkal erőteljesebben hatnak ránk a falakon, mint könyvben olvasva, sokkal inkább érezzük a bennük jelen levő szentséget, intenzívebb a jelenlétük. Körbejárva elámulunk, hogy az alkotók milyen sokféle képpel tudták megragadni az Ismeretlennel való elképzelt találkozás élményét. Ebben az installációban az egyes versek közötti párhuzamosságok is hangsúlyosabbakká válnak.

Olyan érzésünk van, mintha a költők ott ülnének körülöttünk, és párbeszédbe elegyednének egymással a verseiken keresztül. A még élő és a már holt költők beszélgetéseibe csöppenünk bele, és akarva-akaratlanul mi is ezek részeivé válunk.

A teret lehatároló molinókon is egymás mellett szerepelnek a kortárs költők és a már nem élő alkotók, a köztük levő kapcsolat ezáltal is hangsúlyozódik. Érdekes megfigyelni, hogy a fotókon a költők derűs, mosolygós arcképe (Pilinszky esetében különösen szokatlan a nevetős arc, nem ilyennek ismerjük) szerepel, így a kiállítás hangulatát is ebbe az irányba tolják el. Nem a halálról, az elmúlásról szól ez a tárlat, hanem a hazatérés és a megtalálás öröméről.

A templomszerűséget erősíti, hogy a szemben lévő álboltív előtt posztamens helyezkedik el. Ez alatt a kiállítás három műtárgya látható. Mintha oltár elé lépnénk oda. Az érzetet a búra alatt szereplő keresztek még tovább erősítik. Itt szerepel Pilinszky János talpas fakeresztje, amit a Jelenits István piarista szerzetestől kapott házasságkötése alkalmából. A múzeum friss szerzeménye a Mécs László családi hagyatékából bekerült réz-bronz feszület, amelyen a tizennégy stáció látható. A harmadik műtárgy Nagy Gáspár színes kerámiakeresztje, ami a családi házából került a múzeumba. A posztamensen olvasható Pilinszky hétsoros verse, amelyben a bűn és az imádság kiemelten van jelen.

Ez a kiállítás lélegzetelállító, mert nemcsak szép válogatást ad a 20. századi és kortárs alkotók istenes verseiből, hanem elgondolkodásra is késztet Istenhez fűződő viszonyunkról. A kapun áthaladva megszűnik létezni a valós tér és idő, és mi magunk másik szférába kerülünk. Beállunk a tér közepébe, elcsendesedünk, hagyjuk, hogy a felülről bekacsintó napsugár fény-árnyék játékai elbűvöljenek, nézzük a költemények sorait, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy bennünket is megérint az isteni fény. 

A kiállítás jelenleg online látogatható, de a tervek szerint a járványügyi korlátozások feloldása után újranyit.

Fotók forrása: PIM/Birtalan Zsolt