Ken Sunshine, az énekes szóvivője a lapnak megerősítette, hogy Belafontét a New York-i Upper West Side-on lévő otthonában kedden érte a halál, amelynek oka krónikus szívelégtelenség volt.
Minden idők egyik legsikeresebb afroamerikai művésze volt, akit gyakran neveztek „a calypso királyának”. Hatalmas slágere volt az ötvenes években a Banana Boat (Day-O), a korai hatvanas években együtt dolgozott Martin Luther King Jr. emberi jogi mozgalmában, több mint húsz évvel később az éhínségtől sújtott Afrika megsegítésére írt We Are the World című dal születése körül bábáskodott.
Harold George Belafonte Jr. néven Harlemben született, koldusszegény jamaicai bevándorlók gyermekeként. Szülei válása után anyja visszaküldte Jamaicába, hogy az ottani rokonok tartsák el, ők öt éven át egymás között küldözgették a fiút. Belafonte tizenkét évesen szinte idegenként, vaskos akcentussal és diszlexiával tért haza.
1944-ben jelentkezett a haditengerészethez, a háború befejezése után leszerelt és portásként dolgozott.
Sorsa akkor dőlt el, amikor az egyik lakó két jegyet adott neki az American Negro Theater egyik előadására.
Az 1940-es évek végén beiratkozott a német Erwin Piscator színiiskolájába, ahol osztálytársa volt Marlon Brando, Tony Curtis és Walter Matthau is. Tandíját éjszakai klubokban énekelve teremtette elő, olykor Charlie Parker és Miles Davis kísérte. Érdeklődése fokozatosan fordult a folkzene felé, a Kongresszusi Könyvtárban tanulmányozta a gyűjtők felvételein a műfaj gyökereit. 1953-ban az Almanac című musicalben elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Tony-díjat és megjelent kislemeze, a Matilda, amely a karibi térségben népszerű calypso ritmusában íródott. Belafonte harmadik albuma a Calypso címet viselte, és ez lett az első lemez, amely egy éven belül egymillió példányban kelt el.
A kamera elé először 1953-ban, Dorothy Dandridge oldalán állt. Egy év múlva ismét együtt szerepeltek a Carmen Jonesban, Bizet operájának kizárólag fekete színészekkel forgatott változatában. Több mint húsz filmben szerepelt, többek között Robert Altman Kansas City című alkotásában.
2014-ben az amerikai filmakadémia Hersholt Humanitárius Díját vehette át, ezzel csatlakozott ahhoz a maroknyi sztárhoz, akik pályafutásuk alatt az Emmy-díjat, a Grammy-díjat, az Oscar-díjat és a Tony-díjat is megkapták.
Énekesként elsősorban mások nagy sikereit dolgozta át.
Énekelt népdalokat (Hava Nagila), popzenét (Unchained Melody), spirituálét (Swing Low, Sweet Chariot, Cotton Fields), rhythm and bluest (Hallelujah, I Love Her So), jazzt (When The Saints Go Marching In).
A hatvanas években a televíziót is meghódította, ő lett az első színes bőrű producer, szerepelt a Muppet Show-ban, saját
tévéműsoráért Emmy-díjat kapott. Több mint száz lemeze jelent meg, közreműködött többek között Nana Mouskouri, Quincy Jones, Rosemary Clooney, Perry Como, Bobby Darin és Desmond Dekker albumain, ő ismertette meg a világgal a dél-afrikai Miriam Makeba művészetét.
Élharcosa volt az emberi jogoknak.
Gyerekkorában testközelből tapasztalta meg a feketék elnyomását, ami egész gondolkodásmódját meghatározta. A hatvanas évek elején anyagilag támogatta Martin Luther King polgárjogi mozgalmát, számos tüntetésen vett részt. Az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF jószolgálati nagykövete volt, kampányolt a faji megkülönböztetésen alapuló dél-afrikai apartheid rendszer ellen, gyakran adott jótékonysági koncerteket Afrikában és a világ más tájain.
Egyik kezdeményezője volt az etiópiai éhínség áldozatainak megsegítésére a legnagyobb sztárokkal készült We Are the World című dalnak, és ő is ott volt a lemez felvételénél, mások mellett Michael Jackson, Stevie Wonder, Bruce Springsteen, Bob Dylan, Ray Charles és Diana Ross társaságában, és dollármilliók összegyűjtésében segédkezett az afrikai éhezőknek.
George W. Bush elnököt 2006-ban, egy venezuelai útja során a világ legnagyobb terrorostájának nevezte, Barack Obamát arra ösztönözte, hogy tegyen többet a szegényekért. 2017-ben az egyik vezetője volt a washingtoni nők menetének, egy nappal Donald Trump beiktatása után.
1989-ben elnyerte a washingtoni Kennedy Center kitüntetését, három Grammy-díjat kapott, és 2000-ben átverhette a Grammy-életműdíjat is. Első két házasságából négy gyermeke született.
Nyitókép: Harry Belafonte 1988-ban Párizsban. Fotó: AFP
