Meghalt Parcsami Gábor író, költő, újságíró

Jó ideje nem találkoztunk, nem tudtunk, mert egy időre bent tartották a gyomra miatt. Közben megírtam legújabb verseskötete, a Garzonmagány recenzióját. Telefonon megköszönte, majd nem sokra rá végre leülhettünk néhány sör mellé. Tényleg csak néhányra, úgy öregesen. Ő még nem múlt hatvan, én már igen. Másnap aztán felhívott, és folytattuk, ahol a söntésben abbahagytuk. Készült az új kötete, Párkányi Raab Péter barátjával közös munkájuk. A képzőművész képei, Gábor általuk ihletett verseivel.

Két napra rá ismét keresett. Nem tudtam felvenni. Visszahívtam, nem szólt bele. Letettem, biztos nem volt térerő. Kisvártatva ismét csörgött. Mielőtt valami vicceset mondhattam volna, felesége köszönt a vonal túlsó végén. Ez jel volt. Tudtam, hogy valami baj van. De nem sejtettem, mekkora. Az ágy mellett feküdt holtan, amikor neje hazaért. Próbálta újraéleszteni. Nem sikerült. A pár perc múlva kiérkező mentősöknek sem.

Barátom volt. Mit volt? Most is az, csak ő előrement. Mit ment? Előresietett. Ha úgy vesszük, szerette az Isten, mert amilyen időket élünk, amilyen idők várnak ránk, talán jobb is nem megélni.

Kollégám volt. Több újságnál dolgoztunk együtt: a Napi Magyarországnál, a Magyar Nemzetnél, az Újpesti Naplónál. A rendszerváltástól írt újságot, legutóbb az MTI-nél volt felelős szerkesztő 2013 óta.

Az irodalomban 1979-ben, tizennégy évesen kezdett, a Kisalföldbe küldte verseit rendületlenül. 1990 tanácsolta mestere, „ujjgyakorlatozzon”, írjon mindennap. Mi lenne erre jobb terep, mint egy újság hasábjai. Persze, hogy szülővárosa lapjáé, a Kisalföldé.

Írt az Unióba, az Esti Hírlapba, a Pesti Hírlapba, az Új Magyarországba, szerkesztette az Otthonunk Kőbányát, sajtófőnökként Budafokon dolgozott. Műveit közölte a Hitel, a Kapu, az Élet és Irodalom, a Polisz, a Magyar Napló és a Napút.

Igaz, én voltam a fiatalabb, neki már megszületett az unokája. Hetekkel a Garzonmagány bemutatója előtt jött világra fia gyermeke. Hét hónappal ezelőtt. Utolsó verseskötete szerelmes verseinek főszereplője, múzsája, felesége. 1988-ban keltek egybe.

Szülei nem régen mentek el. Álljon itt édesapja emlékére írt költeménye.

Várhattál volna (apámnak, Gegének)

elmentél,
idő előtt elmentél
– pedig várhattál volna
egy kicsit

csupán pár évet kellett volna
itt maradnod
– velünk

s most láthatnád
az arcomon legördülő könnycseppeket
érted –
érte, akit már nem vártál meg

xxx

ma kinyitok egy üveg pezsgőt,
édeset, amilyet mindig is szerettél,
teleöntök két kristálypoharat
– és koccintok
Veled

Gábor egy hónap múlva töltötte volna a hatvanat. Majd koccintok az egészségedre. Barna sörrel. Azt szeretted. Isten veled, barátom!