nekrológ

Elhunyt Sebő Ferenc

Hetvenkilenc éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas zenész, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója.

Elhunyt Földes Imre Erkel Ferenc-díjas zenetörténész

Életének 92. évében elhunyt Földes Imre Erkel Ferenc-, Prima és Moholy-Nagy-díjas zenetörténész.

Elhunyt Nádasdy Ádám

Hetvenkilenc évesen elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, Babérkoszorú-díjas költő, műfordító, esszéista, az ELTE Angol–Amerikai Intézetének nyugalmazott docense.

Elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós, az MTA rendes tagja

Életének 97. évében elhunyt Ritoók Zsigmond Széchenyi- és Bolyai-díjas ókortudós és klasszika-filológus, a Corvin-lánc kitüntetettje.

Elhunyt Götz Béla díszlettervező

Életének 86. évében ma hajnalban elhunyt Götz Béla Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjével kitüntetett, Tolnay Pál-életműdíjas díszlettervező.

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében szombat hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a nemzet művésze, Kossuth-díjas képzőművész.

Elhunyt Fenyő Miklós

A magyar rock and roll koronázatlan királya, a Hungária együttes alapítója és a hazai zenei élet egyik legmeghatározóbb alakja életének 79. évében hunyt el.

Elhunyt Lattmann Béla basszusgitáros

Meghalt Lattmann Béla basszusgitáros. A Charlie Band és Zorán zenekarának tagja, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára volt.

Elhunyt Aknay János

Életének hetvenhatodik évében elhunyt Aknay János, a kortárs magyar festészet egyik legmeghatározóbb alakja.

Elhunyt Benedek Gyula színművész

Hetvenkét éves korában meghalt Benedek Gyula színész, rendező és színházigazgató.

Elhunyt Kiss Benedek

Életének 83. évében elhunyt Kiss Benedek Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Csudai Sándor fotográfus

Életének 38. évében, szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt Csudai Sándor, a kortárs magyar sajtófotózás egyik legelismertebb képviselője.

Elhunyt Kemenes Fanni jelmeztervező

Életének 94. évében elhunyt Kemenes Fanni Jászai Mari-díjas, kétszeres Erzsébet-díjas, érdemes művész jelmeztervező.

Elhunyt Kálmán Imre lánya, Yvonne

Hosszú betegség után, 88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű magyar operettkomponista, Kálmán Imre lánya, aki életét édesapja zenei örökségének védelmére és nemzetközi népszerűsítésére szentelte. Kálmán Yvonne 2025. november 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.

Elhunyt Ace Frehley, a Kiss gitárosa

Ace Frehley halálhírét hozzátartozói közleményben tudatták, amelyben mély fájdalmukat fejezték ki. A zenész 74 éves korában hunyt el, családja és barátai körében.

Elhunyt Buda Ferenc költő

Életének nyolcvankilencedik évében elhunyt Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, a nemzet művésze.