Elhunyt Nádasdy Ádám
Hetvenkilenc évesen elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, Babérkoszorú-díjas költő, műfordító, esszéista, az ELTE Angol–Amerikai Intézetének nyugalmazott docense.
Nádasdy Ádám a kortárs magyar szellemi élet egyik legsokoldalúbb és legmeghatározóbb alakja volt. Egyszerre elismert nyelvész, költő, műfordító és egyetemi tanár, aki híres volt arról, hogy a legbonyolultabb dolgokról is végtelen nyugalommal, közérthetően és elegáns humorral tudott beszélni.
„A nyelv olyan, mint a tenger: nem lehet belőle kivenni egy vödör vizet, hogy na, most ez a tiszta nyelv” – vallotta.
Nyelvészeti szemlélete alapjaiban rengette meg a hagyományos, szigorúan szabálykövető magyar nyelvművelést. Deskriptív, azaz leíró szemlélete szerint a nyelv nem egy romló állagú műemlék, amelyet óvni kell a változástól, hanem egy élő, lüktető szervezet, amely éppen a változás által marad funkcionális. Híres érvelése szerint az idegen szavak beépülése vagy a nyelvtani szerkezetek kopása nem a kultúra hanyatlását jelzi, hanem a beszélők természetes igényeihez való alkalmazkodást. Ezt a modern és felszabadító látásmódot éveken át közvetítette a nagyközönségnek népszerű cikksorozataiban, megtanítva olvasóit arra, hogy ne féljenek a saját anyanyelvüktől.
Ugyanez a frissesség jellemzi műfordítói tevékenységét is, amely során a világirodalom „érinthetetlen” klasszikusaihoz nyúlt hozzá bátor kézzel. Dante Isteni színjátékának újrafordításával valóságos irodalmi bravúrt hajtott végre: lefejtette a műről a korábbi fordítások nehézkes, archaikus rétegeit és olyan élő, érthető szöveget alkotott, amely a mai olvasó számára is átélhetővé tette a pokoljárást. Shakespeare-fordításai – köztük a Hamlet vagy a Lear király – hasonló szellemben születtek; kifejezetten a színpad számára készültek, szem előtt tartva, hogy a színész száján természetesen szólaljanak meg a sorok, miközben az eredeti drámai erő semmit sem csorbul.
Saját költészetében Nádasdy egy egészen más arcát mutatja meg: a hűvös intellektust itt felváltja a mély intimitás és a kíméletlen őszinteség. Versei gyakran a testiségről, az öregedés folyamatáról és a hétköznapi kapcsolatok törékenységéről szólnak, mindenféle pátosz vagy felesleges díszítés nélkül.