Tornai Józsefet péntek éjjel Budapesten érte a halál. A Kossuth-díjas alkotót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Tornai József a magyar kultúra „bartóki vonulatának” jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte. Életművét az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgáló, igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik.

Dunaharasztiban született 1927. október 9-én. Tágabb családja révén ismerkedett meg gyerekkorában az igazi, kisalföldi paraszti világgal. Középiskolai tanulmányait Budán végezte, ott került közelebb a magyar irodalomhoz, valamint itt barátkozott Juhász Ferenccel. Tanárai közé tartozott Gyergyai Albert is.

Az 1947 és 1961 közötti években alakította ki a katolicizmustól elforduló, panteizmusnak nevezhető szemléletét, Kant, Spinoza, Spencer, a brahmanizmus és a buddhizmus volt rá hatással. Világnézete miatt 1948 után nehezen talált állást. Betanított munkás, majd akkordbeíró lett a Csepel Vas- és Fémművekben. Kettős életet élt: a napi munka után verseket írt, olvasott, képezte magát.

1955-ben jelentek meg első versei az Új Hangban és a Magyar Csillagban. Az 1956-os forradalom idején egy illegális lap szerkesztésében vett részt, de a szerencsének köszönhetően a megtorlást elkerülte. 1959-ben megjelent első önálló verseskönyve, a Paradicsommadár, ettől kezdve irodalmi tevékenységéből élt.

Az 1962 és 1972 közötti évtized költészete kialakulásának ideje, ekkoriban került közeli barátságba Csoóri Sándorral, Hernádi Gyulával, Gyurkó Lászlóval és másokkal. Az 1962-ben megjelent második kötete, az Égigérő föld már jól mutatta azt a fajta modernséget, amit a költő az ősi és a modern szintéziskísérletének nevezett. Ennek összefoglalója volt az 1970-ben napvilágra jutó első válogatott kötete, A bálványok neve.

Az 1970-es évektől folyamatosan jelentek meg szépirodalmi és esszékötetei, valamint műfordításai. 1984-ben adták ki egyik legolvasottabb művét, a Vadmeggy című vallomásos esszéket szerelemről, házasságról. A Csoóri Sándor vezette népi ellenzéki csoporttal együtt részt vett a különféle aláírási akciókban, egyik alapítója volt a rendszerváltás meghatározó pártjának, a Magyar Demokrata Fórumnak. 1992-ben az Írószövetség elnökének választották, melynek három évig volt vezetője. 1998-ban két könyve jelent meg: a Minden, ami virágzik (költemények), és A kiűzetés modern formái (esszék), melyekért Arany János-díjjal jutalmazták. A legutóbbi évekig folyamatosan jelentek meg vers- és esszékötetei, műfordításai. Az utolsó nagy öregek egyike a Csillaganyám, csillagapám címmel kiadott összegyűjtött verseinek 2011-ben megjelent negyedik kötete után minden évben újabb kötettel lepte meg a költészet szerelmeseit.

Tornai József 2012-től volt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja., ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2014-ben lett a nemzet művésze. 2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.