Megírják történetüket a szörfösök

Kultpol

Az alapítvány azokra az időkre fókuszál, amikor a sport még nem volt annyira népszerű, s csak azon kevés őrültnek tartott férfi és nő kiváltsága volt, akik elég bátorságot éreztek magukban a hullámok meglovagolásához.

A szörf hagyományának ápolásáért zászlót bontott szervezet a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes éveiben járó egykori szörfösöket készül meginterjúvolni, annak érdekében, hogy feltárja a sport történelmének legkorábbi korszakát és annak kulturális hozadékát, de egyúttal is arra buzdít: ha teheti, bárki elmondhatja a maga történetét, s ezzel hozzájárulhat a történelem ezen szeletének gyarapításához. 'Addig kell ezeket a történeteket feljegyeznünk, amíg a sportolók még élnek, mert amint már nem lesznek közöttünk, magukkal viszik azokat a sírba, s ez óriási veszteség lenne' ? nyilatkozta Barry Haun, az alapítvány kurátora.

A ma már profik által dominált, szuperkönnyű és vékony deszkákon gyakorolt sportot világszerte véget nem érő versenyek népszerűsítik. A régi szörfösök még emlékeznek rá, hogy az akkori deszkák még fából készültek, nem egyszer az ötven kilogrammot is elérte a súlyuk, a parton álló emberek pedig megrökönyödve nézték, amint az őrülteknek kikiáltott sportolók a hullámokat üldözik.

 

A kezdeményezés versenyfutás az idővel: az alapítvány például egy kilencvenes éveiben járó szörföst a halála előtt néhány nappal sikerült meginterjúvolnia. E.J. Oshier nagy lelkesedéssel beszélt a húszas-harmincas évekről: 'Egy teljesen más világot írt le. Amikor szörfözés közben megéhezett, egyszerűen csak kikapott a vízből egy kagylót vagy egy rákot, és megette' ? mondta Haun. Mások olyan helyekről meséltek, amelyeket a tengerparti nagy beruházások mára teljesen átalakítottak, de volt olyan is, aki elmondta, hogyan használta édesanyja vasalódeszkáját szörfölésre.

A 73 éves Mickey Munoz minderre úgy tekint, mint egy olyan lehetőségre, amellyel megoszthatja tudását az egész életét meghatározó sportról. Munoz szerint a szörfben történt számtalan módosítás ellenére a sportolók alig változtak valamit: ezek az emberek még mindig ugyanúgy szeretnek a deszka legapróbb részleteiről beszélni, mint az általuk meglovagolt hullámok élményeit társaikkal megosztani ? magyarázta a még mindig aktívan szörfölő férfi.

Az alapítvány már eddig is érdekes részletekre bukkant a sport korai történetével kapcsolatban, amikor a szörf ? miután a 20. században Hawaii után az Egyesült Államok nyugati partján is megjelent ? fejlődésnek indult Kaliforniában. A Surfing Heritage Foundation például több olyan deszkára bukkant, amelyen horogkereszt volt látható; a szervezet vezetői azonnal elvetették a náci kapcsolatot, ugyanis a szvasztika akkoriban sokkal jobban kötődött a Távol-Kelethez, mint a Harmadik Birodalomhoz.