Frida Kahlo kultusza az egész világot meghódította, a feminista mozgalom egyik ikonjává vált, számos film készült róla, az egyik legismertebb a Salma Hayek főszereplésével forgatott Frida (2002). A festő képeit Magyarországon először 2018-ban a Nemzeti Galériában állították ki.
„A kiállítás posztere, Frida Kahlo tövisnyakláncos önarcképe egy teljes éven keresztül bámult rám a dolgozószobám faláról” – idézte fel Szabó T. Anna, aki a kilencvenes években ismerkedett meg a művész munkáival.
Véleménye szerint Frida azért válhatott ilyen népszerűvé, mert a popkultúrának ugyanúgy része, mint a magaskultúrának.
„A színes, a harsány, az egyszerűen értelmezhető keveredik benne a rétegekkel és finomságokkal. A harsányság a visszafogottsággal, a gondolkodás a játékkal” – fogalmazott.
Az 1907-ben Mexikóvárosban született Kahlo, akit 17 éves korában súlyos közlekedési baleset ért, majdnem 30 operáción esett át, egész életét végigkísérte a testi szenvedés, amely festményein is megjelenik. A napló Szabó T. Anna szerint abban is segít, hogy ne csak azt a Fridát lássuk, aki számos önarcképén megjelenik. Minden fájdalma ellenére vágyott az életre. „Viva la vida” – hirdette. A napló élete utolsó tíz évében ábrázolja a világgal való kapcsolatát – tette hozzá a költő, író, műfordító.
„A naplót a spanyol szöveggel párhuzamos angol közvetítéssel fordítottam, de végig követtem az eredetit, és több szövegkiadást is felhasználtam segédeszközként” – mondta el Szabó T. Anna. Nem járt Mexikóban, nem látta a nyüzsgő nagyvárosban álló híres kék házat, ahol Frida férjével, élete nagy szerelmével, a festőművész Diego Riverával élt. De szerinte a napló is olyan, mint ez a kék ház: kívül harsány, látványos, de van egy belső kertje, ahol a buja növények és állatok laknak. „Az egész napló egy ilyen falakkal körülvett belső kert, aminek saját klímája van, és ahol a növények szabadon nőhetnek.”
„Frida szövegei szabadversként szárnyalnak. A versjelleg a spanyol nyelv muzikalitásából is következik, emellett az is jellemző, hogy asszociatívan gondolkodott. Szavakkal festett. A szavak hangzása érdekelte, és engem is ez a muzikalitás fog meg a költészetben” – magyarázta.
A több tucatnyi vízfestményt és rajzot, különböző színekkel írt bejegyzéseket tartalmazó naplóban Frida gyakran fogalmazza meg Diegóhoz fűződő szenvedélyes szerelmét. „Megértettem ebből a naplóból, hogy milyen izzó intenzitással szerette Diegót. Megrázó, mert éppen úgy megjelenik benne a testi és lelki vonzódás, mint a művész tisztelete.”
A naplóban versek, álmok, gyermekkori emlékek is feltűnnek.
Egy ilyen felmerülő varázslatos emlék volt a fordító legkedvesebb szövegrésze: találkozás egy képzelt kislánnyal, akivel gyermekkori éber álmaiban beszélgetett és eksztázisban táncolt. „A régi szobám ablakán, ami az Allende utcára nézett, mindig ráleheltem a felső üveglapra. Aztán az ujjammal megrajzoltam az »ajtót« . Azon az »ajtón« kimentem” – írja Frida. „Azért borzongató, mert ezt a mágiát egész életében megtartotta. Vissza tudott menni abba a másik világba. Minden nagy művészet olyan, ahogy ő leírja: fújunk az üvegen egy kaput, és átmegyünk rajta” – mondta a műfordító.
Szabó T. Anna szerint a napló politikával foglalkozó részét volt a legnehezebb lefordítani. „Bár értem, hogy máshonnan és máshogy látta, de Kelet-Európából nézve rettenetes volt olvasni, hogy »Éljen Sztálin!« , ugyanakkor tanulságos is volt fordítani, a saját gyerekkori diktatúratraumám miatt” – mondta.
„A szerelemről vallott felfogásával nagyon tudok azonosulni, én is úgy gondolom, hogy csak lángolva érdemes élni. Szabó Magda mondta, hogy »tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni«. Frida is eszerint élt, és ez a szenvedélyessége csapott át politikai szenvedélyességbe is. A nagy tanulság számomra, hogy egyrészt teljesen tudok azonosulni vele a szerelmi rajongása miatt, másrészt egyáltalán nem.”
A munkával kapcsolatban kiemelte: hónapokon keresztül foglalkozott a szöveggel. „Nekem elsősorban a költőisége volt fontos, a szavakkal festés ereje, valamint a napló dinamikája, lélegzete.”
Mivel Fridát festőként ismerjük, őt meglepte az a költői intenzitás, amit el tud érni, pusztán szavakkal. „A sűrítettség, az asszociativitás és a szenvedély együtt van jelen a szövegeiben, de a képek nélkül sok mindent valóban nehéz értelmezni.”
1953-ban, egy évvel halála előtt, egyik lába amputálását követően jegyezte le naplójában az egyik legtöbbet idézett frázisát: „Minek nekem a láb? Van helyette szárnyam!”
Az ezer példányban nyomtatott kötet a POKET-zsebkönyvsorozat legújabb darabja, amely már kapható a POKET-könyvautomatákban és online. A fakszimile kiadás első részében az eredeti napló oldalai lapozhatók, majd két értekezés után következik a napló szövegének magyar fordítása – tájékoztatta az MTI-t a napló kiadásán dolgozó Sidó Anna művészettörténész.
A nyitókép forrása: Shutterstock
