Megjelent a Belau második stúdiólemeze, a Colourwave. A határokon túl is népszerű hazai elektronikus zenei duó új anyagán számos ismert külföldi énekesnő működött közre.

„Célunk továbbra is az, hogy zenénk a modern egyén számára olyan menedéket adhasson, amelyben a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet” – fogalmazott a csapat vezetője, Kedves Péter.

A duó első stúdióalbuma, a The Odyssey 2016-ban jelent meg és egy évvel később Fonogram-díjat kapott. A Colourwave turnéját a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani, a Belau ősszel Európaszerte bemutatja a lemezt, amely digitális formátumban és különleges vinylen egyaránt elérhető.

Kedves Péter és Buzás Krisztián közös formációja zenéjében és szövegeiben előszeretettel nyúl inspirációként a természethez. Ahogy most kiemelték, számukra a legfontosabb a tenger és annak ereje. A Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik.

A zenekar továbbá folytattatta a The Odyssey-korszakból megismert koncepcióját, az anyag ezúttal a Karib-térségbe kalauzol el, külföldi vendégszereplővel. Számos brit énekesnő szerepel a lemezen, így Sophie Barker, Amahla, Yasaquarius és Ayah Marar, a holland Belle Doron, a dán Kirstine Stubbe Teglbjaerg, a bécsi Sophie Lindinger, valamint a hazai színtérről Szécsi Böbe és Saya Noé.

A Colurwave-en hangsúlyos szerepet kapnak az egzotikus hangszerek, a 808-as szubok és különböző, a Belau által a karibi szigeteken gyűjtött hangok.

A formáció négyéves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt mintegy kétszáz koncertet adtak huszonhárom országban, és olyan rangos fesztiválokon játszottak, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években játszotta dalaikat a BBC Radio 1 és a KEXP rádió is, elismerően írt a Belauról a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit és a Ones to Watch. A közelmúltban lépték át az egymillió streamet eddigi kiadványaikkal.

Nyitókép: Belau