Megjelent egy holland túlélő Auschwitzban írt memoárja

Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a könyvbemutatón arról beszélt: „a magyar kormányok felelőssége abban, ami 75 évvel ezelőtt történt, tagadhatatlan, vitathatatlan és megbocsáthatatlan”. 1944 áprilisától kezdődően „szisztematikusan 600 ezer magyar zsidó honfitársunkat deportálták a magyar politika és közigazgatás aktív közreműködésével” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Hozzátette: „mindig emlékezni fogunk, és mindig a történelmünk egyik, ha nem a legnagyobb szégyenfoltjának fogjuk tartania a holokausztot”.

Szabó Tibor Benjámin, a könyvet megjelentető Athenaeum Kiadó igazgatója arról beszélt: Eddy de Wind még az auschwitzi táborban, nem sokkal annak felszabadítása előtt írni kezdte visszaemlékezéseit. Ezért erre a könyvre még nem hatott az a „szokásrend”, amely a második világháború utáni évtizedekben alakult ki, és máig meghatározza, hogyan lehet beszélni a holokausztról. Hozzátette: mivel a könyvet, noha már 1946-ban megjelent Hollandiában, évtizedekig alig néhányan olvasták, Eddy de Wind műve sem hatott a hagyományos holokauszt-narratívára.

A könyv több ponton a megszokottól eltérő képet mutat Auschwitzról. Az SS-katonákról például hagyományosan az a kép alakult ki, hogy német precizitással és szaktudással végezték munkájukat, Eddy de Wind leírása szerint azonban ezek az emberek csak a „szlogenek szintjén szervezettek”, valójában „lumpen senkiházik, akik még ahhoz sem értenek, amit el akarnak érni”.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: az alapítvány munkatársai 17 éve dolgoznak Magyarországon a kirekesztő, rasszista, antiszemita nézetek felszámolásáért, és a legkülönbözőbb érzékenyítő programokkal igyekeznek megszólítani a fiatalokat és minden érdeklődőt. Az emberek többsége sajnos még mindig közömbös, ha rasszista megjegyzést hall, vagy ha a hírekben arról beszélnek, hogy a közel-keleti országokban tömegével gyilkolnak keresztényeket. „A többség még mindig azzal nyugtatja magát, hogy ez nem az ő dolga, de mi, akik itt ülünk, tudjuk, hogy ezek a dolgok hova vezetnek” – tette hozzá Gordon Gábor.

Pécsi Tibor történész felidézte: a német megszállás alatt Hollandia hivatalnokai készséggel együttműködtek a náci hatóságokkal az ország zsidó polgárainak megbélyegzésében, összegyűjtésében és haláltáborokba deportálásában. Westerbork, ahol Eddy de Wind történetének egy része játszódik, csak egy volt a tranzittáborok közül. 1942 nyarától heti egy alkalommal, minden csütörtökön egy vasúti szerelvény indult onnan, a vagon oldalán pedig ott állt a végállomás neve: Auschwitz.

Melcher de Wind, az 1987-ben elhunyt szerző fia ismertette: édesapja azután kezdett írni, hogy a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nácik elhagyták a tábort. Felidézte: az orosz katonák megérkezése után napközben a betegek ellátásában segített, esténként pedig az emlékeit írta egy az SS-tisztek barakkjában talált füzetbe. A visszaemlékezést egyes szám első személyben kezdte el, de emlékei annyira közeliek és fájdalmasak voltak, hogy rövidesen egyes szám harmadik személyű elbeszélésre váltott.

Édesapjának egész életét végigkísérte az auschwitzi táborban töltött időszak emléke. Hazatérve pszichiátriát tanult, és a haláltáborokat túlélők kezelésére specializálódott. Ugyanakkor ő maga is többször szorult kórházi kezelésre súlyos lelki traumái miatt.

A könyv előszava szerint Eddy de Wind orvosként önként jelentkezett munkára Westerborkba, abba a holland gyűjtőtáborba, ahová az édesanyját deportálták. Itt találkozott egy fiatal zsidó ápolónővel, Friedellel, akivel egymásba szerettek és a táborban összeházasodtak. 1943-ban tehervonattal Auschwitzba deportálták őket. Eddy de Wind a 9-es blokkba került, Friedel a 10-esbe, ahol orvosi kísérleteket végeztek nőkön. Amikor 1944 őszén az oroszok közeledtek Auschwitzhoz, a nácik – hogy eltűntessék a haláltábor nyomait – a foglyokat, köztük Friedelt gyalog indították el Németország felé. Eddy elrejtőzött és ott maradt Auschwitzban. Talált egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdett. Könyve a legelső Auschwitz-beszámolók egyike.

Nyitókép: Eddy de Wind