Az Elmosódó határok című albumon Fülei Balázs olyan zeneművekből válogat, amelyek esetében némi túlzással azt mondhatjuk, hogy a zene átélésében mind az öt érzékszerv részt vesz. A zongora fejlődése a századfordulóra lehetővé teszi, hogy játékosa a különböző árnyalatokkal színek, illatok, ízek, érintések illúzióját teremtse meg a hallgatóban.
Maurice Ravel a Miroirs című ciklusában úgy bánik a hangokkal, akár a festő az ecsetvonásaival, a zenei képek nagylátószögben mutatják be a lélek rezdüléseit. Claude Debussy Estampes című zongorasorozatában három különböző tájképet állít elénk a szerző, amelyek zenei eszközei megteremtik a Távol-Kelet, a mediterrán világ és Franciaország hangulatát.
A belga születésű César Francktól – aki szinte egész
életében Párizsban élt, és elsősorban orgonaműveivel vált az európai
zenetörténet egyik meghatározó egyéniségévé – Fülei Balázs a Prelúdium, korál és fúga című
kompozíciót illesztette a lemez műsorába. A felvétel zenei rendezője Aczél
Péter, a hangmérnök pedig Rédly Dénes.
Nyitókép fotó: Déber Gábor