Megjelent a pszichológia titokzatos vörös könyve

A 205 oldalas német nyelvű kézirat születésekor vörös bőrkötést kapott, innen a név, különben a címe Liber Novus (Új Könyv). Számos illusztráció díszíti és így középkori kódexre emlékeztet. Az 1914 és 1930 között született Vörös könyvet, amely Carl Jung életművének forrása volt, január 25-ig állítják ki a New York-i Rubin Museum of Art egyik termében.

A szerző saját tudatalattijának kutatásáról és feltárásáról számol be a műben, az irodalom és a tudomány határmezsgyéjén járva. Az írást sohasem tették elérhetővé a szélesebb közönség számára. A könyv kiállításával egy időben a W. W. Norton and Company könyvkiadó most hasonmás formában közreadta a művet, kiegészítve a szöveg angol nyelvű fordításával.

A szerző 1961-ben bekövetkezett halála után a könyv a család kezében maradt, amely elzárkózott a megjelentetésétől, és sokáig még ahhoz sem járult hozzá, hogy a diákoknak megmutassák, végül azonban megváltoztatta álláspontját. A mű a Carl Jung által kifejlesztett introspektív, önmagába tekintő módszer terméke, amelyet ő maga "aktív képzeletnek" nevezett. A könyv szavakban és képekben egyaránt beszámol a belső utazás eredményeiről.

A világ minden pszichológusa számára ismert tény volt Sigmund Freud tanítványának - későbbi legfőbb riválisának - e műve, de szerdáig csak néhány tucat embernek adatott meg a kiváltság, hogy bele is tekinthessen. A Rubin múzeumban kiállították a Fekete könyvet is, amely azokat a gondolatokat és fantáziálásokat tartalmazza, amelyek a Vörös könyv megszületését ihlették.