A Torinói Politechnikumban tanító Bruno Fabbiani nyomdatechnikai-szakértő és -kutató a Genovai Tudományos Fesztiválon tette közzé felfedezéseinek eredményét, mely szerint a 15. százai német nyomdász nem úgy használta fel az 1452 és 1455 között feltalált cserélhető betűket, mint eddig hitték.
Az eredetileg Johannes Gensfleisch néven anyakönyvezett Gutenberg (1397?-1468) találmányának lényege a betűsokszorosítás, a betűöntés volt. Ehhez mindenekelőtt kemény fából kimetszették a patricát (pecsételőt), amely a betűk tükörképét mutatta. Az elkészült patricát valamely puhább fémbe, pl. rézbe kalapálták, préselték s így bemélyített, de nem tükörképet kaptak, az ún. matricát. Most az öntőszerszám segítségével - amely Gutenberg eredeti találmánya - a matricákba ólomötvözetből álló betűfémet öntöttek. Így kapták meg a betűket, kiemelkedve a betűtest tetején tükörképszerűen fordított formában, s ezek a festékezés után helyes lenyomatot hagytak a papíron. Az öntőszerszám lehetővé tette egészen pontos, azonos méretű és formájú betűk tömeges előállítását, "sorozatgyártását", s e betűk kifogástalan szedését eredményezték. A betűöntőmódszerrel már Gutenberg idején 5-6 betűt tudtak percenként önteni.
A betűk bizonyos rendszer szerint voltak elhelyezve a szedőszekrény fiókjaiban. Ezekből szedte ki őket a szedő és rakta be őket egymás mellé a szedővasba, s így alakított szavakat, sorokat. A szavak közé, vagy az egész sort teljesen ki nem töltő szöveg esetében a sor végére a betűknél alacsonyabb, ún. vakanyagot helyezett el, hogy a sor össze ne dőljön. Hogy a sorok egyformán függőleges vonalban végződjenek, azt ugyancsak a vakanyag segítségével, azaz a szóközök bővítésével, vagy szűkítésével érte el. A sorokból a szedőhajóban képezték ki a nyomóformát, amelyet zsineggel körülkötöttek, hogy szét ne essék. A fatáblanyomáshoz használt víztartalmú festék a fémbetűk festékezéséhez nem volt alkalmas. Ugyancsak Gutenberg volt az, aki a használható olajtartalmú nyomdai festéket előállította. A befestékezett szedésről készítendő nyomáshoz megfelelő sajtóra volt szükség, ezt a szőlőprés átalakításával hozták létre. Fő alkatrészei: 1. az ún. tégely, ami tulajdonképpen egy lap, amelyet a prés csavarjának segítségével a befestékezett szedésre helyezett papírra nyomnak; 2. a kocsi, amelyre a szedést rászerelték és segítségével a tégely alá tolták, s a nyomtatás elvégzése után visszahúzták. Ez a tégelysajtó alapelveit, fő alkatrészeit és működését illetően egészen a 19. század elejéig, a gyorssajtó feltalálásáig szinte változatlan maradt.
A betűsokszorosítás, a szedési technika s a nyomtatófesték feltalálásával és az egész szedési és nyomtatási folyamat ilyen célszerű megalkotásával Gutenberg megteremtette a modern, mechanikus nyomtatási eljárás alapjait, amely eljárást - a modernebb formák mellett - még ma is alkalmazzák világszerte. Az új találmány nyomdatechnikai és irodalmi robbanást hozott Európában.
