Megkezdődik a téli visszavonulás

Egyéb

A főváros kiürítése előtt, január 2-án tartott haditanács határozott a magyar erők tiszántúli összpontosításáról. A haditerv értelmében fel kellett adni a Délvidéket. A felső-tiszai és a Perczel-hadtestnek pedig a Tisza vonalán kellett állást foglalnia. Az összpontosítás sikere érdekében Görgey fel-dunai hadtestének egy északnyugati irányú diverziót kellett végrehajtania az ostromlott Lipótvár felmentésére, majd a bányavárosokon át kellett visszavonulnia a Felső-Tiszához. A terv sikert hozott. Görgey felvidéki hadjáratának következtében Windischgrätz nem mert elmozdulni Pest-Budáról, s az így nyert két hét elegendő volt ahhoz, hogy megszilárduljon a magyar védelem. A Mészáros Lázár helyére kinevezett Klapka György ezredes megállította a Felső-Tiszánál Schlick csapatait. A Közép-Tisza védelmét ellátó Perczel vezérőrnagy január 22-23-án Franz Ottinger vezérőrnagy lovasdandárát űzte egészen Pest határáig, s ezzel annyira megrémítette Windischgrätzet, hogy a Görgeyt üldöző erők egy részét is visszarendelte. Február elején Görgey is megjelent Schilck hadtestének hátában. Úgy látszott: eljött az ellentámadás ideje.