Megkezdődött a 42. mustra

Egyéb


gyarmatidezso_rethelyimiklos_42filmszemle_nyito_d__kb20110505064.jpg
Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó (balra) átveszi felesége, Bara Margit életműdíját Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől
 
(MTI) - Az est folyamán beszédet mondott Réthelyi Miklós. A nemzeti erőforrás miniszter kiemelte: mindenki azt szeretné, ha százezrek néznének meg a mozikban magyar filmeket. "Lesznek új filmek, sőt vannak is. Olyan művek készülhetnek, amelyekben az alkotók megvalósíthatják vízióikat" - hangsúlyozta. Mint fogalmazott, 2010 nyarán egyértelmű lett, hogy a filmes szakma nem dolgozhat tovább abban a struktúrában, amelyet az "utóbbi években örökül hagytak ránk".
 
A miniszter beszédében rámutatott, fontos hogy a filmeket ne csak szűk rétegek - a művészfilmek esetében ne csak értelmiségiek - lássák, hanem sokakhoz eljusson. Réthelyi Miklós szerint újjá kell szervezni a vidéki Magyarország közösségépítő kulturális hálózatát, mert "nemcsak a kisposta, hanem a mozizás is fontos". Felhívta a figyelmet arra, hogy manapság már a megyeszékhelyek filmszínházaiba sem jut el egy-egy "kurrens művészfilm".
    
A miniszter rámutatott arra is, hogy mindenkinek érdeke és egyben felelőssége is, hogy az alkotások megfelelő módon jelenjenek meg a közszolgálati és kereskedelmi médiumokban.  "A magyar filmkultúra közös ügyünk, meg kell oldani a forgalmazás körüli évtizedes gondokat. Össze kell fognunk a mozik megmentésén fáradozó civil mozgalmakkal" - fűzte hozzá Réthelyi Miklós.
 

A tárcavezető beszédét követően adta át Durst György producerrel, a szervezőbizottság vezetőjével a szemle életműdíját, amelyet idén Bara Margitnak ítéltek. Az elismerést a színésznő betegsége miatt férje, Gyarmati Dezső vette át. A nemzet sportolója említést tett arról, hogy a művésznő hat éve stroke-ot kapott, azóta bajlódik egészségével. "Még mindig szép" - mondta nejéről, hozzáfűzve, hogy Bara Margit alig tud beszélni, nem ír, nem olvas, de mindent ért. "Próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön el, de csak annyit mondott, már késő" - fogalmazott Gyarmati Dezső.
    

A szervezők filmbevágásokkal és Keserű Judit Fény és árnyék című riportfilmjének kockáival tisztelegtek az 1950-60-as évek filmcsillaga előtt. A színésznő, akit 1967-ben Balázs Béla-, 2002-ben Kossuth-díjjal is kitüntettek, összesen 23 filmben szerepelt, ezek közül többet le is vetítenek a szemlén.
    
Az életműdíj átadása után a filmszemle megnyitójának közönsége megtekinthette Nemes Gyula Negatív magyar filmtörténet című alkotását, amely híres magyar rendezők el nem készült történeteit mutatja be.