Megkezdődött az Egyetemi Tavasz Szegeden

Egyéb

(MTI) Az idén május 17-ig tartó fesztiválon több színházi produkciót láthatnak a nézők. Április 20-án az Örkény-centenáriumhoz kapcsolódóan mutatják be a Pinceszínházban a Tóték című tragikomédiát, és ugyanezen a napon láthatja a közönség Metanoia Artopédia Köszönöm jól! ? van benne valami nyugtalanító című produkcióját. Földes László Hobo ? aki a fesztivál egyik visszatérő vendége ? Hármasoltár című estjével lép fel Szegeden április 23-án, május 3-án pedig Radnóti Miklós utolsó éveinek műveiből ad elő válogatást Bődi Szabolcs magyar?dráma szakos tanár és Tóth Péter Radnóti-díjas versmondó.

 
A koncertek közül Tajti Gabriella kiemelte Rév Lívia Párizsban élő zongorista hangversenyét, az Universitas Szimfonikus Zenekar május 2-i fellépését, Varga Laura fuvolaművész és Klebniczki György zongoraművész másnapi kamaraestjét, valamint Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész és Tóth Zsuzsanna fuvolaművész operafantáziákat és parafrázisokat felvonultató előadását, melyet május 8-án a Reök-palotában láthat a közönség.
 
A kiállítások sem hiányozhatnak a fesztivál programjából: az érdeklődők május 4-ig láthatják az SZTE központi épületében az Egyetemi Fotópályázat legjobb alkotásait. Kedden nyílik az SZTE Tanulmányi és Információs Központjában B. Nagy Balázs fotográfus A Holocaust emlékére című tárlata, csütörtöktől pedig Vecseri Ferenc fényképei segítik megidézni a szentesi fazekasság hagyományait a bölcsészkar néprajzi tanszékének folyosó galériájában.
 
 
Az irodalom sem maradhat ki a rendezvénysorozatból: április 26-án a Belvárosi moziban Maribor 2012 címmel Garaczi László, Keresztúry Tibor, Németh Gábor és Szilasi László tart felolvasóestet, május 8-án pedig a Régi Zsinagógában Ottlik 100 címmel rendeznek irodalmi estet.
 
Különleges programnak ígérkezik április 25-én az a város- és irodalomtörténeti séta, amely a költő halálának 75. évfordulója alkalmából a szegedi Juhász Gyula-emlékhelyeket mutatja be. Azokat pedig, akik inkább szabadtéri programra vágynak, az SZTE Füvészkertje várja április 22-én a Föld Napja alkalmából.