Megkezdődött a Kurultáj

Egyéb

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke a Parlamentben elmondta: a hagyományőrzés egyedülálló formája a Kurultáj, a magyar honfoglalás előtti korhoz visszanyúló, messze az őstörténeti időkbe is visszavezető nagyrendezvény. Arról beszélt, hogy a Kurultáj a rokonságtudat, a kulturális testvériség, a közös kulturális hagyományok felkutatásának ünnepe. Lezsák Sándor bemutatta Arany János Rege a csodaszarvasról című művének háromnyelvű kötetét. Mint mondta, a művet Vámbéry Ármin keletkutató útitársa, Molla Szadik ? akinek síremléke a magyarországi Velence település temetőjében van ? fordította le üzbég nyelvre. Az óüzbég-üzbég-magyar nyelvű kötet László Gyula rajzaival jelent meg.

 

Két év múlva egy szerelmes versekből álló antológia kiadását tervezik ? tette hozzá Lezsák Sándor. Mai költők szerelmes verseit magyar költők műfordításában szeretnék bemutatni. Kiemelte: a kötet anyagának összeállításában a rendezvény vendégeinek segítségére is számít. Bíró András Zsolt, a Kurultáj főszervezője, a Magyar?Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a rendezvényen ?egészen Belső-Ázsiától a Dunáig, a sztyeppei lovas nomád civilizáció, a hun-türk népek ma már együtt ünnepelnek?, hozzátéve: a magyar nemzet, ?e civilizáció nyugati bástyájaként? szervezi meg az ünnepet. Kiemelte: a Kurultáj egyik legfontosabb célja, hogy a határon átnyúló kapcsolatokat is ápolja, így a magyar nemzetet kulturálisan egyesítse, és a rokon nemzeteket kulturálisan közelítse egymás felé. ?A Magyar-Turán Alapítvány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ünnep úgy valósuljon meg, hogy a tudományosság alapján próbáljuk a múltnak egy részét megidézni? ? emelte ki.

 

Az eseményen köszöntötték a rendezvényen résztvevő küldöttségeket ? köztük a török, üzbég, azeri, kirgiz, kazak, türkmén, ujgur, baskír, tatár, jakut, csuvas, burját, tuva, balkár, dagesztáni vendégeket ? és a neves olasz nyelvészt, Angela Marcantoniót is, aki augusztus 13-án az uráli nyelvcsalád állapotáról és a magyar nyelv eredetéről tart előadást. A Kurultájon több mint 50 zenei program, köztük a Szibéria hangjai című koncertsorozat, a Vazul vére című rockopera, valamint táncház is várja a látogatókat. A programok között a Bodrogköz honfoglaláskori leletanyagát bemutató régészeti és antropológiai kiállítás, köböreverseny ? az alföldi juhászok által egészen a 19. századig űzött lovasnomád játék ?, kézműves vásár, íjászverseny és szablyavívás, valamint számos hagyományőrző bemutató is szerepel. A legnagyobb látványosság idén is a seregszemle lesz, amelyre eddig csaknem 300 lovas jelentkezett korhű felszereléssel és fegyverekkel.

 

Forrás: MTI

Fotó: kurultaj.hu/Bíró és Albert Fotóstúdió