Megkezdődött a Pécsi Országos Színházi Találkozó

Egyéb


fima_poszt_2008060503_ivanov.jpg
Ivanov

(MTI) - A POSZT immár hagyomány lett. Olyan hagyomány, amely ha a jövőben nem lenne, hiányozna. Nem forintban, méterben, kilóban mérhetően, hanem hangulatban, érzelemben, gondolatban, vitában hiányozna a szakma és a színházat kedvelő közönség számára - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a fesztivál megnyitó ünnepségén mondott beszédében.

 
Hiller István

A szocialista politikus hozzátette: "ha a POSZT nem lenne, elvesztenénk egy kora nyári zarándokhelyet, kitűnő előadásokat, a találkozások és a beszélgetések élményét". Hiller István ezért arra kérte hallgatóságát, őrizzék együtt e fesztivált, és próbálják azt újra és újra "Pécsre varázsolni".

 

fima_poszt_2008060501_megnyito_hilleristvan_tasnadipeter.jpg
Hiller István és Tasnádi Péter

Tasnádi Péter, Pécs polgármestere arról szólt, hogy a város befogadta és szereti a találkozót, amelynek neve tulajdonképpen egybeforrt a városéval. Úgy vélte, a POSZT nélkül szinte már elképzelhetetlen lenne a hazai színházi évadzárás, s egyben reményét fejezte ki, hogy a baranyai megyeszékhely 2010-ben, az Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt rendezvényei között adhat otthont a tizedik fesztiválnak.

 

fima_poszt_2008060505_megnyito_jordantamas.jpg
Jordán Tamás

Jordán Tamás fesztiváligazgató utalt arra, hogy a tíznapos POSZT versenyprogramjában 16 produkció szerepel. Ezeket Kukorelly Endre író választotta ki 141 hazai és határon túli előadás közül. A színházi előadások mellett 40 helyszínen 260 rendezvényre, úgynevezett off-programra, vagyis koncertekre, kiállításokra és egyebek mellett közönségtalálkozókra várják az érdeklődőket.