Megkezdődött a Savaria Történelmi Karnevál

Kultpol

(MTI) - Csütörtök délelőtt a városháza előtti téren felállított Fórum színpadon Ipkovich György polgármester köszöntötte a karneváli közönséget, megnyitó beszédében azt hangsúlyozva, hogy a kétezer éves város méltán lehet büszke történelmére. Szavai szerint ha valaki Szombathelyen leül egy parkba, mesélnek neki a kövek, szinte hallani a különböző történelmi korok suttogását, a várost alapító római katonák szögekkel kivert harci szekereinek nyikorgását.
 
A tucatnyi helyszínen több mint kétszáz programmal zajló karnevál fő látványossága idén is a szombat esti fáklyás felvonulás lesz, több mint ezer jelmezes résztvevővel, akik között nemcsak a város kétezer éves történelmét megelevenítő, a római kort felidéző légiósokat, római polgárokat, kelta barbárokat, vagy éppen  középkori öltözetbe bújt reneszánsz főurakat és úrhölgyeket láthat a  közönség, hanem zászlóforgatókat, tűzzsonglőrőket és gólyalábasokat is.    
 
 
A négynapos rendezvény idején újraéled Szombathely főterén az Öreg Város Vására, ismét kinyit a Borok utcája, zenei csemegéket kínál a városháza előtt felállított Fórum Színpad.
 
 
A Ferences-kertben berendezett Történelmi Témaparkban minden eddiginél nagyobb ívű időutazásban lehet része a látogatóknak, hiszen évek óta először a római birodalom határain túlról is érkeznek gladiátorok, tanúi lehetünk Spartacus lázadásának, az összegyűlt öt légiónak köszönhetően pedig megelevenedik az ókori Róma két fontos csatája, a hunok elleni catalaunumi ütközet, valamint a germánokkal vívott teutoburgi csata.
 
A megyeháza udvarán már kedd óta zajlanak a Karneválszínház előadásai, amely idén Moli?re Scapin furfangjai című vígjátékát mutatja be Hollósi Frigyes, Bezerédi Zoltán, Botos Éva, valamint Fekete Ernő főszereplésével és a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészeinek közreműködésével.
 
A történelmi karnevál látványosságai közé tartozik a Romkertben a történelmi karneválok idején hagyományosnak számító rabszolgavásár és a Történelmi Témaparkban megrendezendő Tüzes játék is.
 
Idén első alkalommal tartanak úgynevezett "városköszöntő" felvonulást is, mégpedig a szombati fáklyás felvonulást megelőzően pénteken este hat órától. Ugyancsak újdonság a Borok utcája mellett a karnevál idejére Berzsenyi tér Sörtérré alakul, ahol középkori hagyományőrzők szórakoztatják az érdeklődőket.