Megkezdődött a Sziget benépesülése

Egyéb

 
(MTI) "Mintegy kétszázmillió forintot költöttünk-költünk különböző fejlesztésekre, ebből több mint 100 milliót a Sziget látványvilágára. Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk a dizájnra, a vetítésekre, az installációkra, a speciális világításokra, a különböző helyszínek vizuális frissítésére" ? mondta Gerendai Károly korábban.
    
A fesztivál ezzel párhuzamosan a tavalyi büdzséhez viszonyítva mintegy 500 millió forintot spórolt meg a kiadási oldalon, a 20. jubileumi Sziget összességében 3 milliárd forintból tudott gazdálkodni.
    
Gerendai Károly a sajtóbejáráson az újdonságok közül kiemelte a nagyszínpaddal szemben felállított óriáskereket, azaz a Sziget Eye-t: a 42 méter magas kerék nagyobb, mint ami a Vidámparkban van, egyszerre 180 ember fér fel rá, a kerék középső felülete pedig egy hatalmas, 500 négyzetméteres vetítővászonként is funkcionál.
    
A Sziget legnagyobb sátra a 4050 négyzetméteres A38 színpad ? új helyszíne a fő nagyszínpad mögötti rét ?, de nagyobb lesz az Aréna sátor is, amely idén 3400 négyzetméteresre "hízott". Ismét lesz Luminárium: a 800 négyzetméteren elterülő hatalmas lufiban idén is labirintus, színes buborékok, alagutak, termek hálózata nyújt vizuális élményt. A Hello Wood összművészeti műhely által készített öt méter magas Colosseumot raklapokból és fából emelték, és hatalmas állatszobrokkal, valamint fénymechanikai megoldásokkal egészül ki.
    
A szintén új helyre, a korábbi Nagy utcaszínház helyére költözött világzenei party nagyszínpad közelében falécekből készült hatalmas tojások várják a szigetelőket, a KultúrZónába pedig a Tornádó elnevezésű hatalmas fainstalláció kerül, amelyben vízpára hűsíti az embereket.
    
A főszervező a pénteki sajtóbejáráson egy újságírói kérdésre beszélt arról, hogy a tavalyi 385 ezres látogatói szám idén is elérhető. Gerendai Károly korábban úgy fogalmazott, hogy a bérleteknél csekély visszaesést, a napijegyeknél hasonló mértékű növekedést tapasztaltak az elővételek alapján. Külföldről évek-óta Hollandiából érkeznek a legtöbben a Szigetre, több mint tízezren, mögöttük a franciák, a britek, az olaszok és a németek következnek, nagyjából egyformán néhány ezren. A heti bérleteknek most már 85 százalékát a külföldiek veszik meg.
    
A 20. Sziget fesztiválon egyelőre még minden a különböző helyszínek, színpadok, sátrak, a vendéglátóipari rész építéséről szól, a rugalmas járólapokat éppen a sajtóbejárás idején rakták le a nagyszínpad előtti területre, ahol augusztus 13-ig például a Placebo, a Korn, a Stone Roses, Snoop Dogg és a Killers koncertjén szórakozhatnak a szigetelők.
    
Aki esetleg nem a helyszínen akarná élőben követni az eseményeket, a világ legnagyobb videomegosztó portálja, a YouTube élőben közvetít a Szigetről. Az élő közvetítés a fesztivál első hivatalos napján, augusztus 8-án indul: a nagyszínpad, a világzenei party nagyszínpad és az A38 színpad műsorából összeállított élő közvetítés a fesztivál végéig minden nap 15 órától késő éjszakáig lesz látható. Mint pénteken a Szigeten a YouTube egyik munkatársa elmondta, a megosztó portálnak havonta 800 millió felhasználója van.
    
Az idei Szigeten 400 fős egészségügyi szolgálat tevékenykedik, az ambulancián 16 orvos, 50 nővér, 12 fős motoros- és 110 fős gyalogos járőr, ápolók és betegkísérők, valamint egy rohamkocsi, négy esetkocsi és két mentőkocsi.