"Jó időbe telik, mire ezt a templomot feltárjuk ? s mindenhol ilyen épületek csábítanak minket" ? meséli John Sanday csapatvezető, ahogy éppen utat vág a dermesztően szép Banteay Chhmar-i kolostor között.
Nem tudni, vajon mi vezette VII. Jayavarman királyt, a birodalom legnagyobb uralkodóját, hogy a hatalmas méretű buddhista templomot éppen egy ilyen, sivár és száraz területen építtesse meg, a központtól, Angkortól viszonylag messze, 170 kilométerre. Banteay Chhmar, amelyet a "második Angkor Watnak" is neveznek, méretében megközelíti a Khmer Birodalom egykori központját, szinte hibernált állapotban van: hátránya egyben az előnye is, ugyanis a turisták szinte teljesen megkímélték a várost, nem úgy, mint Angkor Watot, amelyet elözönlöttek, s már a létét veszélyeztetik.
2011-ben naponta hétezren keresték fel az egykori birodalmi központot, amivel Angkor az egyik legkeresettebb úti cél lett a turisták körében, míg Banteay Chhmar csak a legelvetemültebb kalandvágyók térképén szerepel a napi kettő látogatójával. Nehéz is lenne idecsábítani a turistákat, lévén hogy busz még véletlenül se közlekedik erre, szervezett csoportok pedig gyakorlatilag nincsenek.
A világtól először az évszázados közöny, majd a brutális diktatúrát kiépítő vörös khmerek rémuralma illetve a polgárháború vágta el a várost, amely először 2007-ben fogadott látogatókat, amikor az utolsó aknát is felszedték, a templomokat fenyegető fosztogatások pedig hirtelen abbamaradtak. Egy évvel később a kaliforniai Global Heritage Fund vette oltalma alá a területet, s hívta fel a város megóvására a kambodzsai kulturális minisztérium figyelmét, amely ma már évente 200 ezer dollárnak megfelelő rielt költ erre a célra.
Sanday keze alatt hatvan szakember dolgozik, munkájukat a környéken toborzott helyiek segítik. Először az összedőlt szentélyek megtisztítását végzik el, ahonnan a domborművek háromnegyede hiányzik: köztük van Avalokiteshvara bódhiszattva (a bódhiszattva világosságra törő vagy megvilágosodott lény) nyolc darabból álló ábrázolása, amelyek közül kettő ma az egyik thaiföldi politikus kertjét ékesíti. A projekthez videografikusok is csatlakoztak, ők éppen a templom 34, viharban megsérült tornyának elemzését végzik.
Sanday és a többiek (mint például a helyiekből idegenvezetőket képező Community Based Tourism) remélik, hogy a projekt végeztével nem szabadítják rá a turistákat a városra, s ebből a megfontolásból sem erőltetik túlzottan a világörökségi listára való felvételt, ellentétben a kambodzsai kormánnyal.
