Megmozdult a jáki templom tornya

Kultpol

"Ugyan dombtetőn áll az épület, ám alapjai egy agyagteknőben vannak, ezért a falak folyamatosan vizesednek alulról. Ez lehet az oka annak, hogy a torony elmozdult, megindult nyugat felé" - mondta el a helyszínen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyugat-dunántúli Irodájának vezetője, Figler András. Hozzátette: ezzel egy időben komoly repedések jelentek meg a főhajó boltozatán, és jelentős a köveket pusztító sókiválás is, a vizesedés a falakon.

Ugyan a templom alapjainak vizesedését megszüntető beavatkozások terveit már évekkel ezelőtt engedélyezte a KÖH, azonban azóta nem volt pénz az akkor 30 millió forintra becsült beruházásra. "Most körülbelül 200 millió forint lenne a károk orvoslása és a további vizesedés megakadályozása, azonban semmiféle forrás nem áll rendelkezésre egy ilyen nagyságrendű beavatkozás elvégzésére" - panaszolta az irodavezető.

A jáki templomot 1214-ben alapították egy bencés apátság részeként. Az építkezés hosszasan húzódott, 1256-ban szentelték fel végül Szent György tiszteletére. A stílusa alapvetően román, de itt-ott már megjelennek rajta gótikus részletek is. A XVI. század második felében a törökök megrongálták a templomot, az apátságot pedig elpusztították. A XVII. század közepén az akkor már ismét használatba vett templomot villámcsapás érte, amely súlyos károkat okozott a déli részén.

Az első nagy felújítására 1660 körül került sor: a főhajófal déli részét és három pillért is újjá kellett építeni. A tornyokat az 1730-as években javították ki. Dacára a kisebb-nagyobb helyreállításoknak, már a XVIII. század második felében romlani kezdett az épület állapota. 1846-ban a szombathelyi püspöki hatóság már azt sürgette, hogy az épületet műemléki szempontok szerint javítsák ki. A nagy restaurálás 1896-1904 között folyt, Schulek Frigyes vezetésével. A templomot megtisztították a barokk jegyek nagy részétől és román stílusban állították helyre. Az 1980-as években szintén folytak felújítási munkálatok, a főhajót cserepezték és rézzel fedték le a két mellékhajót.

"Az elmúlt évtizedekben azonban csak ímmel-ámmal folyt a munka. A legutóbbi restaurálás emléke most is megtekinthető, hiszen a templom északkeleti részén egy összedőlés határán álló állványzat található. Az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ szakemberei építették, most meg, miután két éve megszűnt az ÁMRK, nincs, aki lebontsa. Ha marad, maga az állvány válik életveszélyessé" - jelentette ki Figler András.

A jáki templom statikai problémái a műemlékes szakember szerint nem fenyegetnek azonnali tragédiával. A helyreállítást és a további károk megelőzését azonban mielőbb el kellene kezdeni. Sajnálatos ugyanakkor, hogy egyelőre remény sincs a kétszázmillió forintra becsült helyreállításra, hiszen ez az egyház számára vállalhatatlanul nagy anyagi teher, tehát állami forrást igényelne.

Képgaléria a műemlékem.hu cikkében