Megnyílnak a fertődi Esterházy-kastéllyal szomszédos gránátosházak
(MTI) ? A 18. század második felében emelt barokk épületek a kastélyegyüttes folyamatban lévő helyreállításának részeként újultak meg. A rekonstruált műemléképületek igényes étteremnek, kávézónak, pizzériának és turisztikai információs pontnak adnak helyet ? mondta Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója.
Miközben a felújítás első üteme ? amely a kastély főépületére fókuszált ? május elején lezárul, már zajlik a nagy ívű rekonstrukció második üteme. Ez utóbbi keretében történt meg a gránátosházak helyreállítása ? tette hozzá az igazgató, utalva arra, hogy a második fejlesztési fázisban "kimerészkednek" a kastély díszudvarán túlra, hiszen az egykori Eszterháza (a mai Fertőd) a 18. században a kastély patkó alakú főépületén kívül a közelében kiépült települést is magában foglalta. Ennek jegyében zajlik a bábszínház rendbetéte, emellett sor kerül a narancsház rekonstrukciójára és fogadóépület létesítésére, amely szolgáltató és vendéglátó tereket kínál majd a látogatóknak.
Hasonló funkciót töltenek be a gránátosházak, hiszen az árkádos műemléképületekben működő vendéglátóhelyek a kastély látogatóinak kényelmét szolgálják ? közölte Varga Kálmán.
Mint hozzátette, a vendéglátóhelyeken kívül a Fertő-Hanság vidék helyi gasztronómiai termékeit és ajándéktárgyait felvonultató bolt is nyílik. Az információs pont pedig a Fertő-táj Világörökség valamennyi kirándulóhelyére és rendezvényére felhívja a betérők figyelmét. Lehet ott szállást foglalni, s az egész régió valamennyi programjára jegyet vásárolni ? mondta Varga Kálmán.