A Regőczi Alapítvány októberi jótékonysági aukciójának tételeit felvonultató kiállítás nyílt csütörtökön a fővárosi Nagyházi Galériában.

A tárlatot Áder János volt köztársasági elnök nyitotta meg.

A
kiállításon az érdeklődők tíz napon át szemlélhetik meg az Áder János és
felesége, Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért
kuratóriumának elnöke által felajánlott több mint 220 tárgyat. Az árverést
október 5-én rendezik.

Áder
János a megnyitón elmondta, hogy a szervezők tapasztalata alapján és
biztatására a kikiáltási árakat jóval a tételek tényleges értéke alatt
állapították meg. „Így ha valaki licitál, jó vásárt csinálhat” – fogalmazott a
volt államfő.

Kiemelte:
feleségével az volt a szándékuk a Regőczi Alapítvány létrehozásával, hogy
segítsenek a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekeken.
Hozzátette: mindaddig támogatni szeretnék őket, amíg szakmát vagy diplomát nem
szereznek.

 „Hogy ez a szándék teljesüljön, ahhoz bőkezű, nagylelkű támogatókra van szükség, amit az elmúlt két esztendőben megkaptunk, vállalásunkat tudtuk teljesíteni. Igaz, az érintett gyermekek száma a kezdeti mintegy ötszázról napjainkra sajnos több mint 1300-ra nőtt. Tehát egyre több gyermeket kell támogatnunk a jövőben, és a jövőbeni támogatásukhoz hozzájárul, ha megvásárolják a most kiállított tárgyakat” – fejtette ki a volt köztársasági elnök.

Áder
János és felesége most olyan tárgyakat bocsát aukcióra, amelyeket külföldi
útjaikon, magyarországi találkozóikon, látogatásaikon kaptak az elmúlt tíz
évben. A befolyt összeget az árván maradt gyerekek támogatására fordítják.

Az elnöki pár Magyarországon kapott ajándékai mellett érkeztek tárgyak egyebek mellett Kuvaitból, Új-Zélandról, az Egyesült Államokból, Albániából, Lengyelországból, Olaszországból, Vietnamból, Törökországból, Indonéziából és Mianmarból is.

A
tételek közül a legmagasabb kikiáltási árról, 160 ezer forintról egy Katarból
való, arany ötvözetű, két tenyésztett gyönggyel díszített kitűző indul, míg egy
koreai, 24 karátos arannyal futtatott, faragott jadedíszítésekkel ellátott koronamásolat
38 ezer forinttól kelhet el.

A tételek összkikiáltási ára 4,709 millió forint. Az induló árakat a reális piaci érték alatt, ötezer és 160 ezer forint között határozták meg, hogy minél több licit érkezzen.

 Az aukciós katalógus megtekinthető a Nagyházi Galéria honlapján, a jótékonysági árverés élőben követhető lesz a galéria Facebook-oldalán.

Fotók: MTI/Bruzák Noémi