Megnyílt a Szervátiusz Szalon Budapesten

Kultpol

Különféle kulturális és tudományos rendezvénynek ad majd otthon a Budapesten megnyílt Szervátiusz Szalon, amely a két neves szobrászművész, Szervátiusz Jenő (1903–1983) és fia, Szervátiusz Tibor (1930–2018) szellemiségét folytatva szervez programokat.

Szervátiusz Klára, Szervátiusz Tibor özvegye, a Szervátiusz Alapítvány elnöke és a szalon elindítója elmondta, hogy a jövő évtől rendszeresen tartanak egyebek mellett zenei, irodalmi, tudományos rendezvényeket és könyvbemutatókat.

Tájékoztatása szerint a megnyitón Hoppál Péter, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke méltatta a két Szervátiusz – Temesi Ferenc szavaival élve a magyar képzőművészet ikertornyai – művészetét.

Petrás Mária csángó népdalénekes, keramikusművész a lányával, Alinával énekelt, Csűrös Csilla író, újságíró az Emeld fel, uram, népemet című interjúkötetet méltatta, amelyet a Szervátiusz Alapítvány adott ki újra, és amelyben nemcsak a beszélgetőtárs Szervátiusz Klára, hanem a melléklet fotóinak készítője is.

„Ahogyan a jeles keramikusművész naponta fohászkodik Istenhez népéért, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében változatlanul a nemzet felemelkedésért dolgozni” – fogalmazott Szervátiusz Klára. Felidézte, hogy Szervátiusz Tibor az 1950-es években járt Moldvában.

Szervátiusz Jenő kolozsvári születésű magyar szobrász, az erdélyi magyar művészeti élet egyik vezéralakja volt. Művészetének főként az erdélyi parasztfolklór és a falvak világa volt ihletője. Kőből, márványból, de leginkább fából készítette szobrait és domborműveit. Szobrait 15 ország múzeumai őrzik. Élete utolsó éveiben Magyarországon élt.

Fia, Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, a Nemzet Művésze szintén Kolozsváron született, a Securitate zaklatásai miatt 1977-ben települt Magyarországra. Hatalmas életművet hagyott maga után, alkotásai köztereken, múzeumokban, közintézményekben és magángyűjteményekben is megtalálhatók. Emlékét őrzik a felesége gondozásában megjelent albumok mellett az életművét bemutató monográfia, a Szervátiusz Alapítvány és az özvegy által alapított ösztöndíj is.

A nyitóképen Szervátiusz Tibor és Jenő kiállítása a Műcsarnokban 2016-ban. Forrás: Műcsarnok.