Megnyílt a Capa-központ

Egyéb


dsc_7715_700x590.png
Kőrösi Orsolya igazgató és Balog Zoltán miniszter

A központ megnyitásával adósságot törleszt a magyarság, a jelentős 20. század magyar fotográfusai, köztük Robert Capa, ugyanis megérdemlik a tiszteletet - mondta Balog zoltán a megnyitón. Összesen 151-en pályáztak a központ által meghirdetett kiírásra mintegy 643 pályaművel. A kiállított művészek közül 300 ezer forintos díjat vehettek át az Origo fotórovatának tagjai, valamint Lakatos Benedek, Szőnyi István, Sopsits Árpád, a fődíjat pedig a Budai rajziskola fotográfia szakának hallgatói kapták.


dsc_7704_700x431.png
A díjazottak

A díjazottak műveit is felvonultató Capa Projekt ? Kortárs vetített képek elnevezésű tárlattal nyílt meg december 2-án a Capa-központ, mely több szempontból rendhagyó. A kiállításra ugyanis hazai és nemzetközi tagokból álló zsűri ? Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész, Kincses Károly fotómúzeológus, Maria Kapajeva fotóművész, egyetemi oktató, Olga Jürgenson fotóművész, kurátor, Peternák Miklós, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tannszékének vezetője, Telek Balázs fotográfus, képzőművész, kurátor, Uhl Gabriella művészettörténész, kurátor ? választotta ki a műveket, a szeptember 23. és november 3. között meghirdetett pályázatra összesen 1001 alkotás érkezett be. Továbbá Telek Balázs, a kiállítás kurátora a pályázók mellett olyan neves alkotókat hívott meg a vetített tárlatra, mint Bozsó András, Csontó Lajos, Drégely Imre, Illés Barna és Szilágyi Lenke. A Capa Központ első tárlatának különlegessége még, hogy a kiállítótérben nem klasszikus papíralapú fotóműtárgyak láthatóak, hanem különböző technikai eszközök segítségével valamilyen felületről reflektálódnak, esetleg átvilágítva vagy apró világító képpontok milliói által kirajzolódva jelennek meg az alkotások a kiállítótérben.

 

Nemzetközi kiállítást januárban egyéb más tárlatok követnek. Nem csak Párizsból érkeznek munkák jövőre ? a teljes Genezis kiállítás megjelenik ?, elképzelhető, hogy hányattatott sorsa után otthonra talál a Sajtófotó-kiállítás. Kőrösi Orsolya igazgató azt is elmondta: 2014-ben külön soron kezeli a költségvetés a központot, 198 millióból gazdálkodhatnak akkor.

 

A pályázatra nem csak hazánkból, hanem külföldről is pályáztak, az Origo pedig egy komplett kiállítástervet nyújtott be, melyet ugyan a helyi lehetőségek szerint át kellett alakítani, de megvalósítottak. A pályázatra benyújtott vetített képek esetében ugyan nem volt feltétel, hogy azok kapcsolódjanak Robert Capa életéhez, a többség mégis a magyar származású fotós munkájához kapcsolta műveit, vagy éppen azt mutatták be, miként viselkedik egy fotóriporter háborús övezetben. Telek Balázs kurátor kifejtette: a kiállítás-megnyitóra jelent meg az a C-print nevű kiadvány, mely két tanulmányt tartalmaz, illetve a kiállítás katalógusaként is funkcionál.

 

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2013. július 12-én jött létre új, korszerű kortárs vizuális intézményként. A központ a korábbi Ernst Múzeumban kapott helyet, feladatai közé tartozik hazai és nemzetközi kiállítások, szakmai rendezvények szervezése, rangos fotográfiai díj alapítása, nemzetközi rezidencia program létrehozása, a magyar és nemzetközi fotográfusok és műhelyek bemutatása, egy széles hatáskörű képzési centrum elindítása, szakkönyvek megjelentetése, szakmai folyóirat kiadása, archívum létrehozása és kortárs fotográfiai digitalizálási program elindítása is.