Megnyílt a Művészetek Völgye Kapolcson

Egyéb

(MTI) - A korábbi hat község helyett idén csak három településen - Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - rendezik meg a programokat, ennek elsősorban anyagi okai vannak - mondta Márta István. Megjegyezte: 60 millió forint támogatást kaptak a nemzeti erőforrás minisztertől, és ezzel az összeggel már "el tudtak indulni". A csaknem 130-140 millió forintos költségvetés összejöttéhez számítanak még a jegybevételekre és a szponzori pénzekre - tette hozzá.

Az igazgató a programok közül kiemelte Dés László zeneszerző és Esterházy Péter író fellépését, a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc koncertjét, de ott lesz ezúttal is a völgyben Földes László Hobo, aki hét estén át lép a közönség elé. Újdonság a Kaláka Versudvar - ahol a zenét és a költészetet kötik majd össze -, itt fellép a Kaláka együttessel Máté Gábor, Mécs Károly, Gryllus Dorka, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Szalóki Ági és Harcsa Veronika.
 
A Versudvarban Lackfi János költő lesz az "udvarmester", és ezúttal is lesz Palya-udvar: a Művészetek Hölgye címet idén is vállaló Palya Bea többször is énekel majd, illetőleg néhány színészt, zenészt és írót is vendégül lát az "udvarában".
 
A VölgyJazz Minifesztivál keretében fellép a Budapest Ragtime Band, a Gayer Mátyás Quartet és a Tony Lakatos Quintet, valamint a hagyományoknak megfelelően idén is több koncertet ad az Amadinda Ütőegyüttes - tájékoztatott az igazgató. Márta István szerint nagy várakozás előzi meg Szörényi Levente zeneszerzőnek, a legendás Illés együttes frontemberének a vendégszereplését, aki a Néha furcsa hangulatban című műsorában személyes történeteket ad elő; mesél önmagáról, életéről, zenéjéről és zenésztársairól.
 
Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a zenei, színházi és más kulturális programok mellett a három faluban összesen mintegy 50 helyszínen láthatók majd különböző kiállítások is.   
 
Azt, hogy a Művészetek Völgye Fesztivált már 21. alkalommal rendezik meg, Márta Istvánnak és lehetetlent nem ismerő társainak köszönhető, hiszen többször volt már olyan helyzet, hogy az utolsó pillanatban "jött össze" az elinduláshoz szükséges pénz - mondta Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke. Hangsúlyozta, hogy elsősorban az "itt élő emberek szeretete" motiválja őket, és jól tudja mindenki, hogy ha nincs Művészetek Völgye, akkor nem ismeri az ország ezeket a településeket, ma viszont szinte már mindenki tudja, hol van Kapolcs vagy Vigántpetend.