Megnyílt a Quartet Csehországban

Egyéb


quartett_csehorszag_cheb_gardonyigezaszinhaz_nemzetkoziszinhazifesztival_jan_svoboda.jpg
Jan Svoboda tolmácsokkal

A programsorozat az egri Gárdonyi Géza Színház előadásával, Visky András: Alkoholisták című drámájával nyílt meg teltház előtt. Cheb polgármestere köszöntötte a találkozó résztvevőit. Jan Svoboda elmondta: öröm számára, hogy erősödik a társulatok, s így a városok együttműködése. Beer Ferencné, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke szerint a fesztivál egyben azt is jelenti, hogy gondolkodunk, és merünk gondolkodni egymásról, az egymás mellett élésről, itt Európában.

 
Előző nap Homa János, Eger Kulturális Bizottságának elnöke üdvözölte a fesztivált, azt mondta: ez is erősíti a négy nemzet barátságát, valamint kulturális életét. Így a két város: Eger és Cheb (németül Eger) is szorosabbra fűzi majd a kapcsolatot. Ezután levetítették Bollók Csaba: Iszka utazása című filmjét a város Art mozijában, ahol a nézők az alkotókkal is találkozhattak.
 
 Iszka utazása

A nyitónapon számos program várta az érdeklődőket: a városi galériában Esterházy Péter: Rubens és a nem-euklideszi asszonyok című művét olvasták fel cseh nyelven a Chebi Színház művészei. Kutas Ágnes Prágában élő hegedűművész játszott magyar népzenét, és ízelítőt adtak a magyar gasztronómiából is. Kiállítás nyílt Miomir Polzovi szerb fotóművész Chebről készült képeiből.

 
A fesztiválon minden nap más-más nemzet mutatkozik be: az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a francia nantes-i Rictus Színház és a Nyugat-csehországi Chebi Színház, illetve az egri társulat előadásai mellett kortárs írók művei hangzanak el, a színészek pedig mesterkurzuson azt kutatják, ki hogyan gondolkodik ma Európáról és a színházról. A városházán nyilvános vitát tartanak arról, hol hogyan támogatják a kultúrát.