Megnyitják a Horthy-bunkert

"Tervezzük, hogy ideiglenesen megnyitjuk majd a Horthy-bunkert a nagyközönség számára az ősszel újra kezdődő Romtúrák keretében" - mondta el a gödöllői kastély igazgatója, Révész T. Mihály. Hozzátette: jelenleg még ugyancsak nehézkes lejutni a kastélyból a föld alatti komplexumba, ezért a vezetett túrákra komolyan fel kell készülniük, hogy a látogatókat sértetlenül vigyék le a második világháború mementójaként megmaradt bunkerbe.

Horthy Miklós kormányzóként 1920 és 1944 között nyári rezidenciának használta az egykori Grassalkovich-kastélyt. A bunkert a második világháború alatt, a '40-es évek elején építették a Műegyetemen készített tervek alapján, hogy Horthyt és szűkebb környezetét megvédhessék a kastély esetleges bombázása esetén ? bár a 85 négyzetméteres, több helyiségből álló térben sokan aligha fértek volna el. A föld alatti építményt (amely részben az Erzsébet királyné-terasz alatt húzódik) akkor még felülről is hatalmas feltöltés, domb védte.

A háborúban végül a kastély nem kapott bombatalálatot (csupán a parkba esett le néhány), Horthyt pedig 1944 októberében Németországba internálták, így sosem derült ki, hogy a bunker valóban bombabiztos-e. Következő gazdái a szovjet csapatok voltak, amelyek gázolaj-raktárként hasznosították.

Az elmúlt évtizedekben nagy forgalom nem volt a bunkerben, így az állapota nagyon elhanyagolt. Ráadásul víz szivárgott bele, így ez év nyaráig csak gumicsizmában lehetett közlekedni benne. A kastélyrekonstrukció kezdetével a szivattyúzás is megkezdődött, így ma már a falakat szárítják, hogy néhány hét múlva a nagyközönség is láthassa a világháború korszakát idéző építményt.

Képgaléria a műemlékem.hu magazinjában