Megnyitották a Kapolcsi Bűvészeti Napokat

Egyéb


BuveszetekVolgye2008_Kapolcs_D__NL20080725025.jpg
Kapolcs

(MTI) - Csendesebbek, nyugodtabbak leszünk, és sok improvizáció, sőt bűvészkedés kell ahhoz, hogy lebonyolíthassuk a tervezett programokat - mondta a megnyitón Márta István, a Művészetek Völgye Fesztivál és a mostani kapolcsi rendezvénysorozat igazgatója. Márta István hozzátette: idén teljesen kimarad a programokból Pula, Öcs község kőfejtőjében pedig nem tartják meg a világzenei műsorokat, elmaradnak a Monostorapátiban rendezett rockestek is, s nem lesznek programok a máskor oly népszerű taliándörögdi klastromromnál és a lőtéren sem. Kevés rendezvény lesz Vigántpetenden is - jegyezte meg az igazgató, hangsúlyozva, hogy a programok ezúttal döntően Kapolcsra koncentrálódnak.

 

Márta István utalt arra, hogy idén nagyon kevés támogatáshoz jutottak, nem tudtak pályázni sem, így a 20. Művészetek Völgye Fesztivál jubileumi megrendezését a jövő évre halasztották, idén pedig "bűvészkedniük kell a szűkös anyagiakkal", de szerinte "bűvészkednie kell a közönségnek is", hogy a rendelkezésre álló mindössze 1500 férőhelyre esténként bejusson.

 
Márta István köszönetet mondott a "bűvészeti napokon" fellépő művészeknek, akik zsíroskenyérért és útiköltségért is elvállalták a szereplést. Mint mondta: "megható, amit ez ügyben a művészvilág vállalt és produkál". Remélhetően az idei kapolcsi bűvészkedés "egyszeri és megismételhetetlen lesz", s jövőre megünnepelhetjük a jubileumi, 20. Művészetek Völgye Fesztivált - mondta az igazgató.
 
A közönséget nem riasztották el a "szegényesebb és szerényebb fesztiválról" szóló hírek, ugyanis Kapolcs utcáin és terein pénteken délután már több százan sétáltak, a Malomsziget ajándék- és bazársorát pedig hömpölygő tömeg lepte el.
 

A kultúrakedvelők pénteken este Kapolcson hat koncert és két színházi előadás közül választhatnak, illetve több képzőművészeti kiállítás is megtekinthető.